Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kelemen Elemér: Adatok a népoktatás Somogy megyei történetéhez (1881-1918)

A Berzsenyi által is szorgalmazott és gyakran látogatott megyei könyvtár „fenntartására, gyarapítására állított fundus" értéke egyre csökkent. 1866-ban a megyei könyvtár a gimnázium könyvtárával egyesült, és szűkös körülmények között tengődött évtizedeken át. Kaposvár plebejus indíttatású, „balpárti" elöljárósága ugyan 1869 nyarán viharos hangulatú népgyűlésen „községesítette" a katolikus elemi népiskolát, s elvégeztette a legszükségesebb javításokat. A népoktatási törvényben előírt feltételek biztosításához azonban sem megfelelő belátással, sem elégséges anyagi fedezettel nem rendelkezett. A kisszerűségre jellemző, hogy „a tanító urak elmozdíttattak" csengőt és órát sürgető kérelmüktől, mert ezt „a tanács felesleges kiadásnak és haszontalan költségnek" tartotta. A jó erőkből álló, megyeszerte tekintélynek örvendő tantestület iskolai és iskolán kívüli tevékenységét kezdettől fogva kedvezőtlenül befolyásolta, hogy az - egyébként nagyvonalúan megállapított - fizetést igen gyakran csak hosszas alkudozások árán sikerült kicsikarni az örökös anyagi gondokkal küszködő városi tanácstól.

29 Később viszont épp az egyházi hatóságoktól való függetlenségük, kedvezőbb körülményeik magyarázzák a kaposvári tanítók tartózkodását a megyei tanítómozgalmaktól. Kivételesnek tartott helyzetükre jellemző, hogy amikor az 1897-es iskolafejlesztéskor a város 6 új városi tanító állásra hirdetett pályázatot, összesen 175 pályázat futott be.

30 A kiegyezést követően gyors ütemben gyarapodott a város lakossága. A növekvő lakosság kulturális igényeit azonban a város még elemi szinten sem tudta teljesíteni. A népoktatási törvényben előírt iskoláztatási feltételeket jelentős késéssel - és még akkor sem kielégítő módon - csak a századfordulón teremtették meg. Az 1890-es statisztika szerint Kaposvárott a felnőtt lakosság 40 százaléka analfabéta volt, és ez az arány rosszabb, mint a 36,2 százalékos megyei átlag.

31 Ezt a megdöbbentő adatot a korabeli városvezetés egy tanfelügyelői figyelmeztetésre adott válaszában azzal próbálta megmagyarázni, hogy „mintha a régi iparos lakosság jobban megértette volna gyermekei iskoláztatásának jelentőségét, mint a később nagy számmal bevándorló jövevények."

32 A hiteles magyarázatot a 90-es évek népiskoláról folyó vitáiból szűrhetjük ki, amikor ugyanis a város sokallva „a községi adót nem fizető hivatalbéliek és főképp munkások" növekvő számát, megkísérelte az államra hárítani harmincéves mulasztásának minden következményét: az iskolaépületek és a felszerelések hiányát, azt, hogy 1897-ben pl. mintegy 400 iskolaköteles gyermek nem járt, de a zsúfoltság, a nélkülük is százon felüli osztálylétszámok miatt nem is járhatott iskolába.

33 A város és a kultuszminisztérium közötti megegyezés és a kaposvári községi népiskolák 1898-as államosításának eredményeképpen - végül is közös erővel - a 90-es évek végén először történt nagyobb arányú iskolafejlesztés (Donner, Petőfi utca, Cigli iskola) ; ezt követte századunk első évtizedében a központi elemi iskola és a cseri iskola felépítése. A szűklátókörűség és a szűkmarkúság azonban erre a programra is jellemző volt. Már a kortársak joggal kifogásolhatták, hogy ez az iskolaépítés nem a jövőnek, sőt nem is a jelennek szólt, csak a legsürgetőbb hiányokat pótolta. Az újonnan épített iskolák egy része mind pedagógiai, mind városfejlesztési szempontból célszerűtlen volt, esetenként eleve ideiglenes megoldást jelentett. Az „olcsón" felépített, de szűkre szabott donneri iskolánál pl. csakhamar meg kellett duplázni a tantermek számát — toldással, hozzáépítéssel, átalakítással.

v>