Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Kelemen Elemér: Adatok a népoktatás Somogy megyei történetéhez (1881-1918)
Eszterházy-uradalom központjából, a falusias jellegű mezővárosból ebben az időszakban vált - a belső feltételek és a külső körülmények által meghatározottan: kései indulással, majd annál dinamikusabb fejlődéssel - a megye gazdasági centrumává és modern értelemben vett politikai központtá is. Kaposvár 1873-ban úgy lett rendezett tanácsú város, hogy múltjából hiányzott a városi fejlődés klasszikus öröksége; gazdasági szerepe csak lassan nőtt túl az uradalmi központ természetes funkcióján. Fejlődésében a döntő szerepet a Hitelbank által 1890-ben létrehozott Mezőgazdasági Ipari RT. játszotta, amely egy hatalmas mezőgazdasági nagyüzemnek és az erre épülő mezőgazdasági nagyiparnak - elsősorban a cukorrépa-feldolgozásnak — a központjává tette; új, centrális szerepet adva a városnak - a fejlődést eddig is jelentékenyen befolyásoló - vasúti közlekedésben is, amit a megyét behálózó szárnyvonalak kiépülése tett teljesebbé. Az egész megyére kiterjedő gazdasági-szervező funkció a megyeszékhely államigazgatási-adminisztratív szerepével kölcsönhatásban tulajdonképpen a századfordulón tette Kaposvárt Somogy megye valódi központjává. Ez a változás az oka a város 1900 és 1910 közötti szembetűnő gyors fejlődésének, de magyarázata is e fejlődés egyoldalúságainak, s a századforduló után kialakuló sajátos társadalmi szerkezetnek: a közép- és kispolgárias fejlődés domináns jellegének, a szakképesítés nélküli munkások és a napszámosok feltűnően magas arányának. „Mindezek következtében a világháború előtt Kaposvár még sokkal inkább csak fejlődésnek induló, mintsem már ki is fejlett regionális centrum benyomását kelti: a népességszám mögött még nem rendelkezve elég határozott és szervezni képes társadalmi és gazdasági szerkezettel." Ez - Vörös Károly gondolatmenetét követve - nem igényelt „nagyszabású építészetet, műszaki urbanizációt, sőt egyelőre a magas kultúrához kapcsolódó intézményeket sem." 2 ' A következőkben e „kaposvárinak tekinthető" dualizmuskori városfejlődés kulturális vetületének, Kaposvár dualizmuskori közoktatás- és művelődéstörténetének vázlatos, néhány mozzanatra szorítkozó vizsgálatával elsősorban arra keresünk választ, hogy városunk hogyan, milyen mértékben tudott eleget tenni ebben az időszakban a közoktatás és közművelődés terén a gyors ütemű városi fejlődésből és - a modern polgári közigazgatás kialakulásával - a megyeközpont szerepéből következő kettős feladatának. A reformkor gazdag szellemi és kulturális öröksége - bár ennek tartalmán az 1848/49-et követő évtizedek társadalmi-politikai változásai sokat módosítottak - súlyos teher volt az „uradalmi alközpont" szerepén lassan túlnövő megyeszékhely számára. Az urbanizáció hiánya, a polgári fejlődés késleltetettsége és egyoldalúsága, a fejlődés hátterét és korlátait is jelentő nagybirtokos megye gazdasági, társadalmi és politikai környezete a város művelődési életére és annak feltételeire is rányomta a bélyegét. Az „emeletes nemzeti iskola", amelyet 1832-ben „az itteni lakosok, nem tekintvén szűk tehetségük körét . . . fölös áldozatokkal" emeltek „a haza kis polgárainak", 2 * az 1868-as népoktatási törvény életbe léptetésekor elhanyagoltan, düledező, életveszélyes tantermekkel, a kántor disznaitól mocskosan várta hat tantermébe a több mint 500 kaposvári iskolakötelest. A megye egykori büszkeségét, a hatosztályos középtanodát - éppen mostoha körülményei, a rendeletekben előírt feltételek hiánya miatt - négyosztályú altanodává minősítette és megszüntetéssel fenyegette a Bach-korszak iskolapolitikája.
