Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kelemen Elemér: Adatok a népoktatás Somogy megyei történetéhez (1881-1918)

A közigazgatási bizottság tevékenységének kiterjedéséről, s egyben elbürokratizálódásáról vallanak a bizottsági jegyzőkönyvek és nyilvántartások adatai is. Amíg a közigazgatási bizottság elé kerülő ügyek száma 1883-ig kétezer alatt maradt, s 1884 és 1896 között két- és háromezer között váltakozott, 1902-ben meghaladja a négy-, 1903-ban az ötezret és 1908-tól - a világháborúig - hatezer fölé emelkedik. Hasonló ütemben gyarapodott a tanfelügyelő előadói kötelezettsége, ami egyben a bizottság iskolaügyi hatáskörének bővülését is jelzi. 1881-ben ülésenként átlag 5-6, 1888-ban már több mint 20 ügyről kellett tájékoztatást, ill. jelentést adnia. Ez a közigazgatási bizottság elé terjesztett ügyeknek kezdetben alig négy, az évtized végén már nyolc-tíz százalékát jelentette. A közigazgatási bizottság 1887. november 9-i ülésén - a főispán előterjesztése alapján - könnyíteni próbál helyzetén, új „ügyviteli és tanácskozási szabályzatot fogadott el. Eszerint azok az ügyek, amelyek elintézés céljából szükséges kiegészítéseket vagy más hatóságoknak adandó felvilágosításokat, kézbesítések teljesítését vagy más alárendelt cselekményeket tárgyalnak, nem esnek tanácskozás alá." Hasonló elbírálás alá kerültek a felsőbb hatóságok „elvi kijelentéseket nem tartalmazó intézményei" is.'

J Ugyanitt szabályozták az ülések előkészítését, szólási rendjét és az iratkezelési utasításokat. A tanfelügyelő előadói kötelezettségének átmeneti csökkenése után (évente kb 80-90 ügy) az 1890-es évek végétől újra növekedett az előterjesztendő ügydarabok száma. Ez azt jelentette, hogy a tanfelügyelőnek ülésenként átlag 10-15 különféle jellegű népoktatási ügyről kellett hosszabb-rövidebb tájékoztatást adnia, ill. a bizottság jóváhagyását kérni döntéseihez. Ezek a számok is érzékeltetik a testületi ügyintézés fonákságait, lélekölő, bürokratikus jellegét, s arra is következtetni engednek, hogy ebben a taposómalomban nehéz lett volna különbséget tenni a valóban fontos és a jelentéktelen ügyek között. Egy-egy későbbi tanfelügyelői próbálkozás kudarca azonban azt is jelzi, hogy a testület valójában soha nem tekintette kardinális kérdésnek a népoktatást, s csupán arra ügyelt, hogy a dolgok a megszabott rendben és a formai előírásoknak megfelelően folyjanak. A nagyszámú tanfelügyelői előterjesztés - hiszen a közigazgatási bizottság jegyzőkönyve nemcsak a megtárgyalt, hanem az elnöki jóváhagyásra „számsoros jegyzék mellett" külön benyújtott iratokat is számba veszi, - szinte teljes képet ad a tanfelügyelőség tevékenységéről, c munka jellegéről, mennyiségéről és belső arányairól is. Az 1880-as évek tanfelügyelői előterjesztéseinek statisztikai elemzése a fentieken túl - igaz, sajátos, bürokratikus látószögből - áttekintést nyújt a népoktatás megyei fejlődéséről, változásairól, s termesztésen a közigazgatási bizottságnak mint népiskolai hatóságnak a tevékenységéről is. A közigazgatási bizottság feladatkörének és az 1880-as évekre kialakuló munkarendjének megfelelően ebben az évtizedben - mintegy a korábban elakadt fejlődés korrekciójaképpen az iskolaépítés, -bővítés és -felújítás kérdései álltak népoktatási tevékenységének középpontjában; az általa kezdeményezett, ill. megtárgyalt iskolai ügyeknek mintegy 20-40 százalékát jelentették. A megyei elemi népiskolai hálózat kialakulása, amint erre a későbbiek során még visszatérünk, az 1880-as évek derekára lényegében befejeződött. Az évtized második felében az előírásoknak megfelelő tanteremszám és teremnagyság kialakítása, tehát az iskolabővítés, ill. -felújítás jelentett évtizedekig elhúzódó vitákat az iskolafenntartó egyházi és köz-