Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kelemen Elemér: Adatok a népoktatás Somogy megyei történetéhez (1881-1918)

ségi hatóságokkal. Ezzel függ össze az „ideiglenes" községi iskolák időnként ugrásszerűen megnövekedett száma is - (i881: 20, 1890: 50); ezek esetén ugyanis a felekezeti iskolafenntartók a rossz anyagi körülmények között működő községi iskolák mind rendszeresebbé váló állami támogatásában reménykedve, átmenetileg lemondtak iskolájukról, hogy a későbbiekben - adataink szerint az 1900-as évek elején - sorra visszaminősítették azokat. Az állami segéllyel kapcsolatos körülményes eljárások és a községi iskolák számadásainak rendszeres ellenőriztetése jelentékeny feladat- és adminisztráció-növekedésre vezetett mind a bizottság, mind a tanfelügyelőség munkájában. 1887-ben pl. a közigazgatási bizottság előtt tárgyalt tanügyek 50 százaléka a községi iskolákkal függött össze. Változatlan szigor jellemezte a közigazgatási bizottság tevékenységét a tankötelezettségi törvénnyel kapcsolatos adminisztratív intézkedések terén. A bizottság évente többször is vissza-visszatért erre a kérdésre; 1884-ben pl. újraszabályozta a tankötelesek nyilvántartását, az iskolák, ill. a községi elöljáróság jelentési kötelezettségeit, s változatlanul alkalmazta a gazdasági kényszer, a bírságolás eszközét. Ennek következetes érvényesítésétől azonban, az objektív körülményeket tudomásul véve, rendszerint eltekintett. Az 1918-ig terjedő időszakban mindössze egyszer fordult elő, hogy másodfokú fegyelmi jogkörében az ez irányú kötelességét hanyagul teljesítő zimányi iskolaszék tagjait pénzbírsággal büntette.'

1 Sajátos magatartás jellemezte a közigazgatási bizottságot a népoktatással összefüggő nemzetiségi-nyelvi kérdésben. Kezdetben talán a még élő liberalizmus toleranciájának, később a magát közvetlenül fenyegetve nem érző dzsentri nagyvonalúságának tudhatjuk be az 1879: 18. tc, ill. a nemzetiségi népoktatást befolyásoló, ill. korlátozó további intézkedések kezelését. A kérdést a századfordulóig különös szankciók, adminisztratív intézkedések kilátásba helyezése nélkül, szinte kedélyesnek mondható bürokratizmussal intézték, s legfeljebb ,,az idegen ajkú lakosság magyarosodásának ügyében" kiemelkedő eredményeket elért tanítók jutalmazására indított gyűjtőakciókat szorgalmazták.'' A helyzet csak a századforduló táján változott, amikor is több iskola, ill. tanító ellen folytattak le fegyelmi vizsgálatot, közöttük pl. az almamelléki tanító ellen is, ,,a magyar nyelv elhanyagolása miatt."

1

' Érdekes, hogy mind a korábbi, mind ez utóbbi intézkedések csősorban a német anyanyelvű nemzetiség ellen irányultak, ami összefügg az egyes uradalmakban tervezett tolnai-baranyai német betelepítések ellen szervezett gazdasági és politikai akciókkal is. A horvát nyelvű nemzetiség iskolaügye egy-egy exponáltabb esettől eltekintve, amilyen pl. a korábban már említett lakócsai vita volt, alig-alig került napirendre. Ez nyilvánvalóan összefüggött a horvát lakosság létszámának rohamos apadásával, amit részben a szlavóniai kivándorlás, részben a gyorsuló asszimiláció idézett elő. Az 1890-es évek antiklerikális, nagyobb részt azonban nacionalista indíttatású országos államosítási hulláma csak mintegy tíz év múlva söpör át a megyén. 1904-ben - a Somogy megyei Közművelődési Egylet felhívása nyomán a közigazgatási bizottság napirendre tűzte a drávamelléki iskolák államosítását. Az évekig halogatott ügyben - a katolikus horvát iskolák államosítása ellen már korábban is fellepő pécsi püspök tiltakozásától kísérve - csak részleges intézkedések történtek, s 1913-ig csupán három drávamenti iskola - Drávaapátfalva, Gyékényes és Szentborbás - államosítására került sor.' A korábbi, esetenként po-