Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Erdősi Ferenc: Somogy megye közlekedési hálózatának kialakulása a XIX-XX. században

várról Marcalit csak kerülővel, vagy Öreglakon, vagy Nagybajomon keresztül lehetett elérni, holott átlósan, Sörnyén keresztül - amely útépítést még 1850-ben javasolta Vörös László megyei mérnök, 1851-től pedig erre járt a posta - jóval rövidebb lett volna, azonban ekkor annak időközbeni elhanyagoltsága miatt csak egy feltehetően kisforgalmú harmadosztályú postaút vezetett, amelynek földút elődjét Görög-Kerekes 1793. évi térképe is ábrázolta. A későbbiektől sok helyen több kilojnéterrel eltért a főutak nyomvonala. Pi. a barcs-nagyatádi nem Cso­konyán, hanem Babócsán keresztül haladt, a böhönye-marcali út nem a Marcali­hát oldalában, hanem a boronkai vízfolyás völgyében haladt, és a klinker útból Böhönyétől Ny-ra néhány km-re ágazott ki. (Egyszerűen hihetetlen, hogy a víz­folyás nedves völgytalpán és nem a szilárdabb gerincoldalon vezették az utat!) A legfontosabb útcsomópontok a megyeszékhelyen kívül a kiegyezés körüli idő­szakban Nagybajom, Öreglak, Nagyatád, Marcali. A varasd-nagykanizsa-kaposvár-pécs-mohácsi állami út kiépítését, kü­lönösen a kaposvár-inke-nagykanizsai 50 km-es szakaszának klinkerezését 1857 -1872 között 11 úgy is jellemezhetnénk mint a megye közútfejlesztésének mérföld­kövét, mivel ez volt az első pormentes, szilárd felületű út.® Southeitel mérnök szabadalma, az üvegkeményre égetett tégla, a klinker útburkolóanyagként való jel használása is példázza, hogy az ember a termelőerők megfelelő szintjén hogyan képes csökkenteni a kedvezőtlen természeti adottságokból (kőhiány) eredő hát­rányt. Ezt az eseményt azonban inkább csak Kaposvár város szempontjából ítél­hetjük jelentősnek, hiszen a megye többi részén évtizedekig nemhogy klinkerút nem épült, de még a makadám burkolatú úthálózat is csak igen lassan bővült. A klinkerút hasznát megyeközpontunkra nézve azonban nem szabad eltúlozni. Pl. megkérdőjelezhető SIMONFFY E. i. m.-ben (p. 252) BERGEL-re hivatkozó azon megállapítása, hogy a klinkerút megépülése után a kaposvári gabonakeres­kedők a kanizsaiak kikapcsolásával már közvetlenül összeköttetésbe is tudtak lépni a felvevőpiaccal. Ugyanis a klinkerúton továbbra is csak Nagykanizsán keresztül forgalmazhatták a terményt, amelynek közvetítéséről a kanizsai keres­kedők nem mondhattak le. De BERGEL a Nagykanizsától való függetlenség eszközét nem is a klinkerút, hanem a már 186i-től működő Déli-Vasút Balaton menti vonalában látta, amelynek a megyén belüli állomásai (mindenekelőtt Bog­lár) adtak lehetőséget a Zala megyei kereskedőváros áruközvetítésénck kikap­csolására. Erről írta BERGEL i. m.-ben, hogy: „Az itteni gabonakereskedők nem szorítkozhattak többé - mint eddig - Kanizsára, s nem volt annak veszé­lyeihez kötve, kereskedőink a külfölddel közvetlen kapcsolatba léphettek." LÓCZY I. i. m. szerint „...az 1862-től épített nagykanizsa-kaposvári klinkerút a Kaposvárról Pestre való utazást az 1860-as években 2-3 napról 18 órára csökkentette." Ügy gondolom, hogy a nem a főváros felé vezető, azonkí­vül az 1860-as években még nem kész, hanem csak épülőfélben lévő út önmagá­ban aligha csökkentette volna az elérési időt, nem szabad megfeledkezni a fő tényezőről, a buda-nagykanizsai vasút megépüléséről sem! Mindenesetre a részben klinkerrel burkolt, a megye közúti közlekedési tengelyét képező állami út építését úgy értékelhetjük, mint a megyeközpont köz­lekedési helyzetét az 1870-es évek elejétől jelentősen kedvezőbbé tevő K-Ny-i irányú közlekedési főtengely létrejöttét (amelyet csak erősített később a Duna­Dráva vasút építése 1873-ban).

Next

/
Oldalképek
Tartalom