Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

lyozva, hogy a honorácior-ügy nem megyei, hanem diétái döntés tárgya, az első menetben magyarázatot kért eljárására. Válaszul Pest a kérdés egész megyei történetét, Bihar határozatának szövegét, ragaszkodását jelentve ki hozzá, küldte fel; Ugocsa „az igazság korszerű kívánatával" és azzal érvelt, hogy a honoráciorok voksjogát az országgyűlés úgyis hamarosan törvénnyé emeli; Borsod a korszellemre, Vas ugyanarra és a törvények szellemére hivatkozva bizonygatta lépése jogosságát, utóbbi megírva azt is, hogy döntését nem vonja vissza; Zala meg indoklásában, amelyben új megyeértelmezés csillant fel, kijelentette, hogy: egyrészt a honoráciorok ténylegesen a nemességhez tartoznak, hisz a diétái költségek és egyéb segélyek terhét vele együtt viselik; másrészt a tisztújítás a törvények szerint a megye által történik, márpedig a megye a prelátusok, mágnások, bárók, nemesek, polgárok és parasztok összessége, a választásokból tehát tulajdonképpen még a jobbágy se volna kizárható! Erre a Helytartótanács sorra megsemmisítette valamennyiük határozatát. Ugocsa és Szerem megadóan vették tudomásul a felső parancsot. Csanád csak annyiban engedett, hogy az uradalmak egy-egy teljhatalmú képviselőjének visszaadta voks jogát, ám egyidejűleg szavazatra illetékesnek minősttette a protestáns lelkészeket és görögkeleti pópákat is. Vas ideiglenesen felfüggesztette döntésének gyakorlati alkalmazását, de új feliratban részletezte határozata indokait. Bihar leszögezte, hogy végzése marad, a valóságban azonban egyelőre nem léptette életbe. Borsodban, amelynek Vay Lajos adminisztrátor már időközben bejelentette, hogy felsőbb utasításra csak a határozat visszavonása után tartja meg az esedékes tisztújítást, egyenesen az ellenzék javaslatára engedelmeskedtek a kormány rendeletének, kimondva: végzésük foganatosítását mindaddig elhalasztják, amíg a kormány nem járul hozzá, illetőleg törvény nem lesz belőle. Zala, Csányi László indítványára új feliratban kérte a királyt: ideiglenesen hagyja érvényben határozatát, hisz a kérdést a diéta remélhetőleg úgyis rendezi : alkalmazásától azonban e megye is óvakodott. Csupán Pest tette magát túl a Helytartótanács parancsán: gyakorlatilag is szavazni engedte honoráciorait. Általánosságban tehát szövetségesei segélyével a kormány érvényesítette akaratát. Csak Bars határozatára nem reagált, mert az nem sokkal a diéta előtt született, és így várható volt, hogy a kérdés ott úgyis napirendre kerül. A reformerek a honoráciorok előtt, hogy esetleges szavazataikat a liberális párt számára biztosítsák, meg akarták nyitni a közhivatalok kapuit is. Ilyen indítvány általános jelleggel még a követutasító választmányok munkálatainak megtárgyalása előtt 14 megyében hangzott el, 6-ban pedig azzal a megszorítással, hogy a bírói jogkörrel járó tisztségek - az alispánság, a szolgabíróság stb. továbbra is maradjanak fenntartva a nemesek számára. Az egyetlen Pozsegát kivéve, ahol időnként már korábban is alkalmaztak hivatalnoknak közrendűeket, ténylegesen egyetlen törvényhatóság se engedett nemtelen származásút közhivatalra. Pedig az ellenzékiek egy sor megyében, mint Perczel Mór 1842-ben Tolnában, felfoghatatlan képtelenségnek minősítették, hogy a megyei tisztviselőket a nemtelenek fizetik, a hivatalokat viszont kizárólag nemesek viselik. A konzervatívok szemében már az is botránynak számított, hogy Bezerédy István és társai nyomására Tolna 1842-ben felvett törvényszékére egy zsidó gyakornokot, de méginkább az, hogy Szeremben ugyanekkor maga az adminisztrátor nevezett ki zsidót tiszteletbeli megyeorvosnak. A liberálisok próbálkozásai mégis megérlel-