Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

jegyzőkönyvezett óvása és a közgyűlésnek az óvást ugyancsak jegyzőkönyvileg elutasító végzése mellett - nemcsak ragaszkodott a tervezethez, de annak haladéktalan gyakorlatba vételét is elhatározta. Mind a pesti ellenzék, mind a konzervatívok az ügyet a kormány és az oppozíció erőpróbájának tekintették. A liberálisok, bár egy részük - köztük Deák - Pest megye végzését teljes jogszerűségének elismerése mellett sem látta okos lépésnek, a kérdést pedig - miután a tervek szerint a büntetőeljárás egész rendszere úgyis a jövő diéta elé kerül - annyira sürgősnek, hogy kenyértörésig kelljen vinni, elhatározták, hogy a kormányt mindenképpen megkísérlik engedékenységre bírni. A konzervatívok viszont kitartásra tüzelték a Helytartótanácsot azzal, hogy ha most enged, akkor lemondhat a kormányzásról, mert az ellenzék vérszemet kap sokkal nagyobb horderejű reformok megyei keresztülcrőszakolására is. Unszolásukra a nádor utasította Prónay adminisztrátort, hogy gátolja meg a megyehatározat gyakorlati alkalmazását. Prónay előbb a törvényszéki bírák konferenciáján ismertette a kormány szándékát, majd írásban jelentette be az öszszeülő törvényszéknek, hogy ha az a megyehatározat értelmében jár el, ő felsőbb parancs értelmében szükség esetén katonasággal lesz kénytelen feloszlatni. A törvényszék kisebbsége: Szentkirályi, Ráday és néhány társuk - Kossuth is egy véleményen volt velük - készek lettek volna a katonai erőszak bevárására, a többség azonban óvást emelve a bírói függetlenségnek a kormány által történt megsértése miatt, a feloszlás mellett foglalt állást. Az ellenzék, amelyet meglepett a kormány következetessége, a Helytartótanácsra hárította a felelősséget; a megye májusi közgyűlése pedig Nyárynak egy ellenzéki megbeszélésen kialakított javaslatára a kérdéses végzés megsemmisítését az alkotmányos út elhagyásának minősítette, a statutumjog fenntartása érdekében óvást emelt a kormány eljárása ellen, az ügyet sérelemként jegyeztette elő a következő diétára, a megyéket pedig a határozat pártolására szólította fel. Az ellenzék egy csoportjára a Helytartótanács magatartása, noha nem tekintette törvényeseknek annak az ügyben kelt utasításait, mérséklőén hatott abból a megfontolásból, hogy olyan tárgyban, amellyel a jövő diéta előreláthatólag úgyis körülményesen foglalkozik, éppen a többinek példát mutatni akaró megyének felesleges volt a kormánnyal civakodásba bonyolódnia. Ez a magyarázata annak, hogy az ügyben mindössze 7 megye fedezett fel sérelmet és biztosította pártfogásáról Pestet; a többi nem minősítette törvényellenesnek a kormány reakcióját, sőt 4 törvényhatóság köszönetet szavazott neki, mivel őrködött a törvényhozás jogköre felett. A büntetőeljárás ügyében az emberiesség, a jószándék, és - abban az értelemben, hogy tételes törvény a bíráskodás megyei módosítását kifejezetten valóban nem tilalmazta - a törvényesség Pest és a többi újító megye oldalán állt. Tényleges reformjaik indoklására azonban olyan érveket is hoztak fel, amelyeknek helyessége több mint megkérdőjelezhető. Mert igaz, hogy sem a diétára tartozó, se a megye statutumalkotó illetékességébe nem vonható tárgyak körét mi sem határozta meg, ennek ellenére túlzás volt a statutumjogot - akárcsak elvileg is, mint Eötvös tette - a törvényhozói jog rangjára emelni, és éppen az igazságszolgáltatás kapcsán, amely valóban országosan egységes szabályozást igényelt, és amelyre az előző diétáról kiküldött választmány már javában folytatta az előkészületeket.