Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)
tartsák üléseiket, Nyitra közgyűlése viszont már 1841-ben a nyilvánosság mellett döntött. Elvben - noha a konzervatívok csak a „műveltebbeknek" akartak a tárgyalóterembe szabad belépést - elfogadta a nyilvánosságot 1841-ben Krassó, Bereg és Békés is, bár a határozat gyakorlatba ültetését a többség még időelőttinek tartva, az alkalmazás módjára, illetőleg kezdetére mindhárom megyében a követutasító választmánytól várt javaslatot. Arról az előterjesztésről, hogy a rövid úton - azaz szóbeli (sommás) per útján - elítélendő vádlott választott ügyvéd segítségét vehesse védekezésénél igénybe, Barsban 1842-ben nem született döntés; Nyitra, Ugocsa, Bereg és Békés viszont már 1841-ben megadták a vádlottnak e jogot, bár a két utóbbi olyan megkötéssel, hogy tényleges alkalmazására csak külön választmány javasolta időben kerül sor. Hont 1843-ban eltörölte a falubírák puszta szokásra épült fenyítő jogát, Bihar viszont a falubírákat, Arad általában a községi elöljárókat mentette fel 1841-ben a testi fenyíték alól, egyidejűleg állást foglalva amellett, hogy a büntetés e nemét a diétának el kell törölnie. Mert a testi büntetés széltében-hoszszában dívott az országban. 1842-ben Bács egyik törvénykezési periódusában 67 - nemesi kiváltsággal természetesen nem rendelkező - rabra összesen 860 botot mértek. Szepesben 1842-ben egy szolgabíró az 1840-i törvények ellenére erdei kártételért is botra ítélt - pénzbüntetéssel együtt - több jobbágyot, sőt egy 60 évesnél korosabb zsidó halálát lelte Máriássy Ádám szolgabíró botjai alatt. Biharban a pálcázás és megvasalás általános beszüntetéséről hangzott el 1842-bcn indítvány, de a többség - ily újítást diétái tárgynak minősítve - csak reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a bírák mellőzik a büntetés e fajtáját. Nyitra, amelynek egyik rabja már 10 év óta szenvedte rendszeresen a ráítélt ütlegeket, 1841-ben határozatba is foglalta, hogy a korbács-pálca ezentúl ritkábban alkalmazandó. Baranya ugyanekkor diétái döntést szorgalmazott arról, hogy az úriszék egyáltalán vesszőztethet-e. Szabolcsban felvetették, hogy legalább a nőket kellene mentesíteni a testi fenyíték alól; de a konzervatívok a botozást találták a legmegfelelőbb nevelési módszernek, és fenntartották a nőkre is azon elv alapján, hogy azonos bűnért egyenlő büntetés jár. Kilenc megyében javasolta az ellenzék, hogy a rabok megalázó és szégyenítő botozását legalább ne a lakosság szemeláttára, a megyeház előtt nyilvánosan végezzék. De 1841-1844 közt csupán Nyitra, Bereg és Ung helyezte át e büntetés végrehajtását az utcákról, terekről a megyeház zárt udvarára; a többi éppen annak elrémítő lélektani hatásáról példálódzva és - mint 1841-ben Hont - „a záchi idők eszméihez" ragaszkodva, megmaradt a korábbi gyakorlat mellett. Az igazságszolgáltatás rendjén több vagy kevésbé javító más indítványok is hangot kaptak, de sorra meg is buktak a megyefórumokon. Csupán Beregben - és csak elvileg - fogadták el 1841-ben azt, hogy a törvényszéki bírák az ítéletet titkos szavazással kötelesek hozni. Szepesben a többség 1842-ben szükségtelennek minősítette a polgári és a büntető törvénykezés szétválasztását; Baranyában 1841-ben a diéta elé utalták Czindery László azon ötletét, amely később, az új büntetőrendszer tervezetének kidolgozása során Deáknál a bűnösséget megállapító esküdtszék formájában módosított változatban tért vissza, hogy a bebörtönzött vádlott bűnösségének elbírálására különbíróságot hozzanak létre; Békésben ugyanakkor az országos választmány folyó munkálatára hivatkozva vetették el azt a javaslatot, hogy annak, aki ártatlanul szenvedett vizsgálati fogságot, kártérítést kell adni.
