Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

bágyfalvak ellen. A liberálisok ennek hatására 1842 elején indítványozták: s megyegyűlés foglaljon állást amellett, hogy a tizedet a törvényhozásnak el keli törölnie. Érveik szerint a helyi egyházak, illetőleg lelkészeik a nép külön adójából, nem pedig a tizedből tartják fenn magukat, holott a tizedadománynak ez volt az eredeti rendeltetése; most az egyház már teljes ingyen kapja; márpedig mint minden terményjáradék, terhes a parasztnak és szorgalomcsökkentő; ráadásul külön igazságtalanság, hogy a nem-katolikusok is fizetni kötelesek. Hosszú küzdelem és alkudozás után végülis oly határozat született a bihari kongregáción, hogy a tizedet a jövő országgyűlés vagy szüntesse meg kárpótlás nélkül, vagy legalább kötelező megváltását írja elő. A megye csatlakozásra szólító körlevelében tudatta állásfoglalását a többi törvényhatósággal. Megtárgyalása a megyegyűléseken liberálisok és konzervatívok újabb összecsapására kínált alkalmat. A klérus, amely a maga tizedszedő jogát néhol még isteni törvényekből eredőnek is igyekezett beállítani, csaknem egyetemlegesen lépett csatasorba Bihar javaslata ellen, és ebben jelentékeny erőt képviselő szövetségesekre talált. Nem csupán azért, mert a bihari indítványt megintcsak a tulajdonjog álcázott megtámadásának lehetett minősíteni, hanem a tizedszedés többféle, sokhelyt a világi földesurak anyagi érdekeit közvetlenül érintő gyakorlata miatt is. A világi birtokok nagy többségén ugyanis maga a földtulajdonos bérelte a tizedet az egyháztól már emberöltők óta, és ez számos vidéken tekintélyes hasznot hozott a jobbágy termények megvételére néhol még mindig előjogot gyakorló nagy uradalmaknak. Sőt akadtak megyék, mint például Somogy, amelyekben a tized akár bérlet formájában, akár adomány gyanánt magát a megyét illette. Mindezeket a bihari javaslat érvényesítése még akkor is komoly bevételtől fosztotta volna meg, ha a tized megszüntetése kárpótlás mellett megy végbe, mert a bérlő földesurak általában a tényleges értéknél kevesebbet fizettek árenda címén az egyháznak. Azzal érveltek hát, hogy az ilyen földesúr a tizedet a törvény oltalma alatt sajátjaként bírja, hiszen annak bérletét örökeladás esetén is adják-veszik egymás között. Nem csoda, hogy Bihar - egyébként vagylagos - javaslatát egyértelműen csupán 4 megye pártolta, 5 pedig kategorikusan elutasította. 38 megye a szokásos gyakorlat szerint a követutasítást készítő választmányra bízta mérvadó vélemény kialakítását. Igaz, 9 olyan ígérettel, amely közben persze százszor változhatott, hogy „annak idején támogatja", 14 viszont olyasféle elvi iránymutatással, hogy „a tulajdonjognak érinthetetlennek kell maradnia", vagy: „a tulajdonosok tökéletes kármentesítésétől semmi esetre sem áll el". h) A húsregále Csanád megye ellenzéke, elszaporodván a panaszok a mészárszékbérlők önkényeskedései miatt, 1841 áprilisában olyan többségi megyehatározatot erőszakolt ki, amely a földbirtokosok húsmérési monopóliumát megszüntette, a húsárulást mindenki számára szabaddá tette, a törvényhatóságokat pedig eljárásának követésére hívta fel. Álláspontján akkor sem változtatott, amikor végzését a Helytartótanács, nyomatékosan hivatkozva a tulajdonjog sérthetetlenségére, simmisnek nyilvánította. De Csanád lépését Békésen kívül, amely leszögezte, hogy az egyedáruságok eltörlését nem kívánja csupán a húsregáléra korlátozni, egyetlen utánzóra sem talált, döntése azonban a törvényhatóságok többségében heves vitákat robbantott ki.