Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

A konzervatívok mindenütt közönséges rablásnak bélyegezték a csanádi kezdeményezést, sőt akadtak megyék, mint Bereg, ahol az ellenzék velük együtt kárhoztatta azt, mint amely a tulajdonjogba vág. Az ellenzéknek legtöbb helyen csupán kisebbsége - igaz, hogy harciasan - állt ki a csanádi körlevél védelmében. Veszprémben a liberálisok töredéke a borregáléra is hasonló döntést javasolt, persze hasztalan. Szepesben a konzervatívok azzal érveltek, hogy törvényes jog senki kedvéért se csonkítható, az európai béke szilárd, semmi szükség sincs „a tulajdon életgyökeréhez nyúlni"; idézték a lengyelek példáját, akik függetlenségi harcuk kellős közepén jelentették ki, hogy jobbágytehcr elengedése csak teljes kárpótlás mellett lehet jogos; a liberálisok viszont azzal vágtak vissza, hogy Lengyelország „elvérzésének egyik legfőbb oka" épp a jobbágy telekre tett indítvány elvetése volt. Számos megyében elismerték a reáljog megszüntetésének elvi helyességét, de kereken visszautasították annak csanádi formáját, amely c jog kisajátítását kárpótlás nélkül irányozta elő. A liberálisok egy részét is éppen e körülmény állította a csanádi határozat ellenzőinek oldalára. Emiatt maradt visszhangtalan 1842-ben Fejérben Kolozsváry Miklós ügyvédnek az a módosított javaslata is, hogy a húsmérést megyei engedély mellett és a házikassza javára diétailag megszabandó taxa fejében engedjék meg mindenkinek, aki e lehetőséggel élni kíván. Végeredményben 22 megye vagy indoklás nélkül, vagy pedig arra hivatkozva, hogy a osanádiak határozata kárpótlásról nem beszél, márpedig ennek hiányában tulajdonjogot sért, holott a tulajdon szentsége „az állam alapja", ingyenes kisajátítása tehát „kérdés alá sem jöhet", hiszen „nem egyesek jogainak csonkításával" kell a népen segíteni, nemet mondott a felhívásra. 25 megye az indítványt a követutasító választmányhoz tette át tárgyalásra, de 19 azzal az elvi útmutatással, hogy a regálejog a földesuraktól ingyenesen semmiképpen se vehető el. Mindössze 4 megye szólította fel saját választmányát arra, hogy a regálék esetleges megváltásának módjára is tegyen előterjesztést. i) Az ár- és bérszabás problémája A megye az ár- és bérszabást: a limitációt századok óta saját jogának tekintette, és azt is önmaga döntötte el, hogy mely termékekre, illetőleg milyen munkafajtákra terjeszti ki. Ennek folytán sem a limitáció alá vont ágak, sem ez egyes ár- és bértételek tekintetében nem volt egység a törvényhatóságok között. A hús árát, noha a mészárszéktartás földesúri regálejognak számított, minden megye rendszeresen szabályozta. Számosan bizonyos ipari készítményeket, mint például a gyertya, ugyancsak limitálás alá vetettek. Néhány északi törvényhatóság kivételével maguk határozták meg területükre vonatkozó érvénnyel és évente a részesmunkásoknak adható arató- és cséplőrészt, és csaknem általánossá vált a cselédbérek rendszeres megszabása is. A mezőgazdasági napszámok maximálása több törvényhatóságban, így Borsodban, Hevesben, Fémesben, nem divatozott ugyan, de a megyék többsége mind e jogot, mind a mesteremberek által végzett munka díjának megállapítási jogát magához ragadta. A limitálás, amellyel a közgyűlés inkább a kiváltságosok javára élt, az árak és bérek területén mesterségesen és a megyehatárokhoz igazodóan hozott különbségeket létre. Létezése tünete, gyakorlása konzerváló eleme volt a gazdasági élet feudális széttagoltságának; útjában állt a kereslet és kínálat törvénye érvényesülésének; a szabad alku kizárásával pedig nem élesztőén, hanem sor-