Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)
A megyék viharos gyűlésein sorra születtek a különböző tartalmú, de a klérus akciójának elítélésében megegyező határozatok. Negyvenhárom törvényhatóság, részben Pest megyét, részben Zalát követve feliratban emelt óvást a püspökök eljárása ellen. Némelyek csak gyors intézkedést kértek a súrlódások megszüntetésére, zömük azonban egyszersmind rendkívüli diéta egybehívását sürgette az ügy végleges rendezése és tisztázása végett. Számosan a pásztorlevelek viszszavonását, érvénytelenítését, Kopácsynak és a püspököknek a törvény tiszteletére utasítását, vagy - engedetlenség esetén - méltóságuktól megfosztását követelték. Mások visszatorlásul vagy azonnal foganatosítandó statútumokat alkottak az egyháziak ellen, vagy ilyen jellegű törvény hozatalára szólították fel a többieket. Zólyom úgy döntött, hogy a jövőben a protestáns lelkészek előtt, világi személyek asszisztálásával kötött vegyesházasságot is érvényesnek tekinti; Bihar a protestáns papokat felhatalmazta a vegyesházasság megáldására; Bereg a házasságot polgári aktussá kívánta minősíteni. Egyik-másik megye a felháborodás hevében a törvény határozott korlátain is átlépett, így például Szabolcs, amely kimondta, hogy ezentúl a puszta akarat kinyilvánítása esetén az előzetes hathetes katolikus oktatás mellőzésével is bárkinek szabad a protestáns vallásra áttérni. Hat törvényhatóság a királyt kérte az áldást ténylegesen megtagadó papok megbüntetésére. Huszonnégy megye, az 1647:14. törvénycikkre hivatkozva, amely a megyéket bírói eljárásra hatalmazta fel a vallási törvények megszegőivel szemben, ügyészi keresetet határozott a körleveleknek engedelmeskedő papok ellen; jórészük azt is előírta, hogy az áldástagadó lelkész 600 forint büntetéssel sújtandó. Az alsópapság egy része - vagy elvi alapon, vagy méginkább: tartva a megyei fenyítéstől - csendben elszabotálta az egyházfők utasítását, zömük azonban fanatizmusból vagy fegyelmezettségből kiállt mellette. Vagy írásban, mint az óbudai esperesi kerület lelkészei, akiknek akcióját Horárik János káplán a Biblia megcsúfolásának bélyegezte. Vagy tettleg, amikor vegyesházassággal akadt dolga. A megyék azonban komolyan vették határozataikat: tizenhat, az e célra felállított különbíróság útján, perbe fogott, három pedig ráadásul el is mozdított olyan papokat, akik vegyesházasság megáldásától elzárkóztak. Több megye határozata messze túlnyúlt az érintett kérdéskörön. Turóc törvényt kívánt arra, hogy egyházi személy ne viselhessen világi hivatalt; Abaúj egyenesen a klérus kizárását szorgamazta a politikai ügyek intézéséből; Csanád érvényteleníttetni kívánta az esztergomi érsek azon jogát, hogy ülnököt nevezhessen ki a legfőbb ítélőszékhez : a hétszemélyes táblára. A hasonló törekvések egyház és állam szétválasztása igényének csíráit hordták magukban. Ilyen irányba mutattak azok a meglehetősen radikális nézetek is, amelyek a pásztorlevelek vitatása közben hangzottak el. Bácsban Nikolics Izidor megyei főjegyző az egyházat mint intézményt feleslegesnek nyilvánította. Pest megyében Kossuth, aki a klérus intézkedésének egyik legelső szenvedő alanya lett, Békésben gróf Wenkheim Béla egyaránt kijelentették, hogy a papság hatalmát jogaik és javaik elvétele szüntetné meg igazán. Borsod pedig 1841. augusztus 9-én azon - Orczy József és Palóczy László indítványára - született állásfoglalásának pártolására hívta fel a megyéket, hogy az egyház kezén jószágaiból, amelyeket annak idején a nép oktatása céljából kapott, csak annyi hagyandó meg, amennyiből a papság kielégítően gyakorolhatja funkcióját és tisztességesen megélhet, a többit pedig
