Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)
állami kezelésbe kell venni és jövedelmét a nép nevelésére fordítani. A papság állami fizetésének eszméje másutt is felmerült, de a fenti javaslatok közül is nem egy számos, némelyik pedig legalább néhány megyében visszhangra talált. A felháborodás mérete az arra egyébként számító egyházfőket is meghökkentette. Az érsek, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely római katolikus és Munkács görög katolikus püspökei, valamint Eger érseke megjárták Bécset, hogy a fellángolt antiklerikalizmus csillapításához, bajbajutott lelkészeik kimentéséhez a kormány segítségét kérjék. A főhatóságok közbe is léptek: a Helytartótanács érvénytelennek nyilvánította több megye egyházügyi határozatát, és elrendelte a felfüggesztett lelkészek visszahelyezését hivatalaikba; a Kancellária magához kérte az áldástagadó papok ellen indított perek iratait. A megyék tiltakoztak, döntéseiktől nem álltak el, a szóban forgó dokumentumokat azonban az ügyek statusquo-ban tartása mellett felterjesztették. A keresetek aktáit azután, nem törődve azzal, hogy az érintett törvényhatóságok ismételten sürgették visszaküldésüket, a Kancellária a perek lezárásának meggátolása céljából egyszerűen elfektette. A király pedig a rendek tiltakozó feliratait válasz nélkül hagyta. 1841 őszén az ügy újra felbolygatta az országot. Lonovics június elején egy áprilisban keltezett pápai brévével tért vissza Rómából. A brève szerint az egyház feje semmi törvénybe ütközőt se talált a magyar püspöki kar állásfoglalásában, Magyarország sajátos helyzetét méltányolva azonban kilátásba helyezte: ha majd a magyar törvények lehetővé teszik, akkor végső esetben ő is hozzájárul, hogy protestáns lelkész előtt kötött vegyesházasság katolikus oldalról ugyancsak érvényesnek számítson. A brève kihirdetéséhez azzal a szokásos záradékkal, hogy amennyiben törvénnyel nem ellenkezik; október 12-én Ferdinánd király is megadta az engedélyt: a placetumot. A hangulat most Róma és a kormány ellen fordult. Annyira messze, mint Bereg, amely első haragjában Rómától független magyar egyház megalapítását indítványozta, a megyék ugyan nem mentek, de nagy többségük erélyesen szögezte le, hogy magyarországi törvények értelmezésére és arra, hogy ezáltal a klérusnak menlevelet adjon, a. pápának nincs joga; ahhoz pedig, amit törvényesen elhatároznak, külső - egyidejűleg állami és lelki - hatalom hozzájárulására sem szükségük, sem igényük nincs. A kormányt, kötelességmulasztással vádolva, súlyos szemrehányásokkal illették, hogy az uralkodót nem tartotta vissza a placetum kimondásától. Egy sor megye - az ország önállóságára hivatkozva - állást foglalt olyan törvény szükségessége mellett, amely szerint pápai bulla vagy brève csak a diéta egyetértésével hirdethető ki. Borsodban már évekkel korábban megpendítették a fentebb idézett eszmét, hogy tudniillik az egyházi javak jövedelmének a papság ellátása és funkciójának kellő biztosítása után fennmaradó hányadát nemzeti, mindenek előtt népoktatási célokra kellene diétailag fordítani. Ujabb felmerülésére és egyszersmind határozattá emelésére a pásztorlevelek miatt támadt antiklerikális hangulat adott alkalmat; a szatmári charta, amelynek egyik pontja hasonló kívánalmat tartalmazott, csak erősítőén hatott. Borsod most a maga többségileg hozott döntését kifejezetten azzal az óhajjal küldte meg valamennyi törvényhatóságnak, hogy az egyházi jószágok e részleges és közvetett szekularizációjának képviseletét adják a jövő diétára küldendő követeiknek utasításba. A borsodi indítvány heves, néhol elkeseredett összecsapásokat idézett elő a megyegyűléseken a felek között. Mind pártolói, mind ellenzői szinte az összes