Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

A felsőpapság tehát teljes szolidaritást vállalt a váradi és a rozsnyói püspökökkel; országos érvényűvé emelve azok eljárását, a lelki terror eszközéhez nyúlt, egyszersmind sajátos módon tiltakozott az 1839-i diéta vallásügyi tervezetei ellen. Mivel várható volt, hogy eljárása vihart támaszt, a konferencia Lonovicsot Rómába küldte pápai hátvéd elnyerése végett. Az egyház feje csak tíz hónap elteltével nyilatkozott, amikor már reálisan lehetett felmérni az akció hatását. A klérus valóban szelet vetett. Pásztorlevelei nyomán évekig tartó háborgás keletkezett. Kiadásukat a rendek többsége szándékos békebontásnak minősítette, és az akcióban az 1791:26. törvénycikk megsértését látta. Ez azt mondta ki, hogy a vegyesházasságok katolikus lelkész előtt kötendők, akadály azonban semmi ürüggyel se gördíthető eléjük; katolikus apának mindkét nembeli, protestáns apának pedig leánygyermekei katolikusoknak nevelendők. A törvényben áldásról és külön arról sem volt szó, hogy a katolikus lelkész az egyház képviselőjeként látja el funkcióját. A klérus a szövegezés e fogyatékosságát használta ki a törvény olyan értelmezésére, hogy az őt egyházi tevékenységre, áldásra és templomi esketésre nem kötelezi, mindezek mellőzése tehát nem jelentheti a vegyesházasság törvényileg tilalmazott gátolását. A klérus pártja és az ügy megyegyűlési vitáira tömegesen felvonuló papság hansonlóképpen érvelt: a püspöki rendeletek tartalma nem ütközik törvénybe, de nem is tartozik a törvényhozásra, hiszen az egyházi szertartás szabályozása magának az egyháznak belügye; az esketés módjáról joga van önállóan határozni, sőt éppen az benne a vallásszabadság sérelme, ha valamely hatalom akarata ellenére az áldás kiszolgáltatására kényszerítené őt. Lényegében ilyen tartalmú határozatot fogadott el az a néhány megye (Heves, Sáros stb.), amely semmiféle fellépésre nem talált okot, vagy pedig - Esztergom megye példájára - egyenesen azt kérte a királytól, hogy őrködjék a római katolikus vallásnak a megyék zöme által állítólag kétségbe vont egyházi függetlensége felett. A klérus és támogatói szerint a pásztorlevelek utasításai az egyénre se bántóak, hiszen ha a katolikus fél nem ragaszkodik a reverzálishoz, akkor a vallás és születendő gyerekei hite úgyis közömbös számára. De ezek a röpiratok egész sorában is terjesztett érvek sem a protestánsokat, sem a katolikus liberálisokat nem ingatták meg. A megyegyűlések nem egyszer elfajuló szócsatáiban ők azt hangsúlyoztak, hogy a törvény szelleméből az egyház állításainak éppen ellenkezője következik: Az országgyűlés a katolikus papokat annak idején nem mint állampolgárokat, hanem mint az egyház képviselőit bízta meg a vegyesházasságok megkötésével, és a klérus ötven éven át nem is tett különbséget a tisztán katolikus és a vegyesházasságnál celebrált szertartás között. E félszázados gyakorlattal szakítani - letérés a törvény eddig követett útjáról. Annak kijelentése, hogy reverzális nélkül a vegyesházasság vétek Isten és a természet ellen, egyenes gúnytűzés azokból a világi törvényekből, amelyek egyáltalán nem tekintik bűnnek katolikus és protestáns egybekelését. - Az egyház saját dogmáit a világi törvények fölé emeli, a lelkiismereti szabadság sérelmére alkalmaz erkölcsi terrort, hogy az egyházi előírásokat a katolikus állampolgár az államiak elé helyezze. Ezzel nemcsak a világi hatalom, így a király jogkörét csorbítja, de a válaszfalat is merevíti katolikusok és protestánsok közt, vallási ellentéteket szít, éppen akkor, amikor az idő a különbségek csökkentését követeli.