Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

tött, hogy a konzervatívok útján kompromittáltatja őt és az általa képviselt ügyet. Noha előzőleg értesítést kapott róla, szemet hunyt Uray Bálint terve felett, aki a szeptemberi gyűlésen bejelentette, hogy legközelebb indítványt tesz a 12 pont ellen. Uray személyében az átlagosnál is jobbmódú középnemesség konzervatív szárnyának képviselője, a feudalizmusnak, az arisztokratikus-monarchikus elveknek konok védelmezője testesült meg. Alispánsága idején az arányosító perek kezdeményezésével először magára haragította a kisnemességet, amely tömegesen lakott az ő falvaiban is, mert e perekből nem egyszer épp az ő ítélete folytán a nagyobb birtokosok húztak hasznot. Később azonban maga mellé hódította e kisnemességet azzal, hogy nem szorgalmazta a jobbágytelkes nemesektől a törvényesen kötelező adó behajtását, Tyúkod és Csenger kisnemeseit meg egyenesen lekenyerezte: jószágaiban mindenféle kedvezményeket, így olcsó bérleteket biztosított nekik. Tekintélyét megnövelte, hogy a reformátusság kerületi gondnoka lett, a kormány pedig királyi tanácsosi címmel jutalmazta szolgálatait. Az ellenzékkel szemben személyes bosszúvágy is mozgatta, mert 1840-ben a liberálisok gátolták meg újraválasztását az alispánságra. A visszavágásra az 1841-i decemberi közgyűlés kínálkozott, amelynek egyik tárgyául az előző kongregáció - épp a liberálisok javaslatára - a mezei rendőrségi bírák megválasztását jelölte ki. Urayék ennek ürügyén felvonultatták Tyúkod, Csenger és Mátészalka kisnemeseit, vállalva, hogy a közgyűlés tartamára gondoskodnak ellátásukról. Előzőleg alattomban megdolgozták őket azzal az agitációval, hogy a megye korábbi végzése felforgatja az alkotmányt, mert a kiváltságosokat állandó teher alá veti. Az ólmosbotokkal és fütykösökkel megjelent kisnemesek oltalma alatt tette meg indítványát Uray: Februárban, a nemesség meghívása nélkül tartott kongregáció végén olyan határozat született, amelyet a megye nemessége saját döntésének sohasem ismerhet el, mert végrehajtása halálos csapás lenne reá; ezért mondják ki, hogy annak hatodik, a háziadó vállalását tartalmazó, tehát sarkalatos nemesi joggal merőben összeütköző pontja a törvények értelme szerint „soha e megyében még csak tárgyalás alá sem jöhessen"; a többi 11 pontot, ha adóról nincs szó bennük, véleményezze ugyan a kiküldött bizottság, de annak ülésein a tagokon kívül kapjon minden tisztviselő és táblabíró szavazati jogot; minderről pedig értesítsék a törvényhatóságokat. A javaslat tehát részben a háziadó, és bármiféle nemesi teher egyértelmű visszautasítására hívott fel, másrészt azt célozta, hogy a többi pontról határozó választmányban a konzervatívok kerüljenek számbeli fölénybe. Az egybegyűlt kisnemesi sokaság, amely a 12 pontból úgyszólván csak az adóra vonatkozót fogta fel, és amelynek jobbágytelkes rétege az őt teher alá vető törvény érvénytelenítését is remélte, hangos helyesléssel pártolta Urayt, és a liberálisokra irányított bőszült fenyegetések kíséretében zúgta a „nem adózunk"-ot. Az ellenzék, a másik tábor túlsúlyának érzetében, nem éppen korrekt módon kísérelte meg a kisnemességet leválasztani Uray oldaláról: a volt alispánt igyekezett, korábbi ténykedésének előszámlálásával, a kisnemesi jogok ellenfelének beállítani, és szemére hányta, hogy a vagyonosok érdekei védelmére csődítette be a kortestömeget. Az adózás mellett csupán néhányan léptek nyílt sisakkal porondra, így Kovács Lajos, majd Eötvös Mihály, aki hangsúlyozta, hogy az ellenzék „e nemzetet az éjszakai colossus ellenében az által kívánja naggyá és erőssé tenni, hogy a közterheknek minden polgár közötti egyenlő felosztásával