Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

érdekegységet eszközöljön". Az oppozíció taktikája azonban nem vezetett sikerre; a gyűlés eloszlatását is hasztalan kérte az alispántól, és mivel a kisnemesek magatartása mind vésztjóslóbbá vált, zömük el is hagyta a gyűlés színhelyét. A végleg fölénybe került konzervativizmus két napi tusa után diadalt ült: a kongregáció érvénytelennek nyilvánította a több pontjában „alkotmányba és sarkalatos előjogokba vágó" előző, a nemesség távollétében, „jogtalanul" hozott határozatot és az új végzést teljes egészében Uray indítványa szerint mondta ki, gyakorlatilag tehát visszavonta a 12 pontot. Harmadnap hasztalan igyekezett az ellenzék is tömegekkel felvonulni: a döntés megváltoztatására nem volt ereje. „A magyar radicalizmus chartájá"-t - ahogy ellenzői a 12 pontot nevezték - jelképesnek is beillőén éppen szülőhelyén gyilkolták meg: Tyúkod és Csenger ólmosai bunkózták le. Valójában a kortársak is látták: nem a kisnemesek, hanem azok voltak a főbűnösök, akik „eszközül használták" őket. Szatmár sürgősen értesítette újabb állásfoglalásáról az országot, amely a konzervatívok soraiban kárörömet, sőt megkönnyebbülést keltett: Szatmár példájára 12 megyében álltak elő azzal a határozati javaslattal, hogy a háziadó ügyét soha ne legyen szabad tárgyalásba venni. A megyék többsége azonban a tényt egyszerűen tudomásul vette; a sok kisnemes jelenléte miatt még Borsod sem merte megtárgyalni a visszavonó körlevelet, amely pedig már előzőleg csatlakozva a 12 ponthoz, részleteiben is kidolgozta és közgyűlés elé vitte igenlő állásfoglalását. Fájdalmát és sajnálkozását 14 megye fejezte ki Szatmár eljárása felett; Hont kifejezetten helytelenítette azt; Bereg, ahol „a többség utálta a teherviselést", hosszú vita után, amelyben az ellenzék kifejtette, hogy „inkább most önkéntes engedményeket, hogysem később kényszerűvé váljanak", többségileg igazat adott Szatmárnak; Csanád pedig, ahol az ellenzék a visszavonás jogszerűségét vitatta, leszögezte, hogy megmarad előző igenlő határozata mellett, és felszólította Szatmárt eredeti végzése újjáélesztésére, amelyet - ez csupán később derült ki - Békés is teljes egészében támogatott. Mindenesetre e fordulat ürügyet adott arra, hogy egy sor megye külön ne, hanem legfeljebb a követutasítások tárgyalása során foglalkozzék csak a 12 ponttal, illetőleg annak egyes kérdéseivel. Kossuth, aki régi baj : az adótól irtózás új kórjelének látta a Szatmárban történteket, először azzal vigasztalta a Hírlapban olvasóit, hogy tulajdonképpen nem a 12 pont és az ellenzék bukott el, hanem csak a háziadó ügye, hiszen a többi kérdést az újabb végzés is véleményező választmányhoz utalta. Hivatkozott rá, hogy a visszavonás indoka, amely szerint a korábbi határozat a nemesség tudta, hozzájárulása nélkül született, a decemberi döntésre is érvényes: meghozatalában korántsem a nemesség egésze vett részt, mert „Tyúkod és Csenger még nem Szatmár megye". Nem egy liberális viszont, így például báró Eötvös József, elgondolkozott azon, hogy „csak egy pár helységnek kell akarni", és „a híres megyei helyhatóság dicsősége semmivé válik" ... A decemberi fordulat a szatmári ellenzék visszaszorulásának nyitánya volt: tartósan soha többé nem sikerült többségre vergődnie. Somogyit arra késztette a kudarc, hogy Biharba telepedjék át, ahol a liberálisok mecénása: a dúsgazdag Komáromy György átengedte néki egyik borkimérése jövedelmét. De itt sem időzött sokáig. Amikor a kongregáción nyíltan republikánusnak vallotta magát, felelős kormányt követelt, és minden adónak, sőt a birodalom államadósságainak nemesi vállalását ajánlotta, az oppozíció vezérférfiait aggodalom fogta el, hogy túlságos előreszaladása visszahatást szül, és árt a reformmozgalomnak.