Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

találnak visszhangra, de az idő hatalma és a köztanácskozások által megérlelve néhány év alatt „igéből testté" válhatnak. A kongregáció nyomban kiküldte a 29 tagú választmányt, amelyben „a gyökeres javítást óhajtók" alkották a többséget, hogy a program realizálásának mikéntjéről és gyakorlati kihatásairól kimerítő javaslatot dolgozzon ki a közgyűlés számára. Egyidejűleg értesítette végzéséről Magyarország többi megyéjét, mindegyiknek megküldte Somogyi javaslatát is, amely azután szatmári 12 pont néven ment át a köztudatba, és felszólította őket, hogy Szatmárral egyezően intézkedjenek. Pozsonyba és Szerembe nem érkezett meg a szatmáriak körlevele. A többi megyében a konzervatívok felforgatónak, forradalminak, a nemesség sarkalatos jogaira kárhozatosnak bélyegezték. Ezért Abaújban semmiféle határozat nem született felőle, Ung pedig egyszerűen tudomásul vette. Elvben és előzetes vizsgálata nélkül melléje állt Csanád és Trencsén; közgyűlése napirendjére tűzte Borsod, amely bizonyos módosításokkal és a realizálás módjának részletezésével egyenként is elfogadta a pontokat, továbbá Esztergom, amely azonban csupán a népoktatás megszervezését tartotta helyesnek, többi pontját a követutasító választmány megítélésére bízta. Nyitra nem engedte felolvasni közgyűlésén, mert a többség „republikánus tendenciát" látott benne, hiszen a szegény nemest a háziadóval „nyomorult zsellérré" akarja süllyeszteni, ezért különbizottságnak adta ki állásfoglalásra. Az összes többi megyében abban állapodtak meg pártolói és ellenzői, hogy a követutasító választmánytól kérnek majd róla annak idején véleményt. Néhol az ellenzék legalább igenlő állásfoglalással akarta a választmányhoz továbbítani, mint Zemplénben Lónyay Gábor és társai, akik „a korszellemmel egyezőnek" találták a szatmári programot. A konzervatívok viszont ellenezték, hogy a közgyűlés a választmánynak irányelveket adjon, így az ügy mindenütt útmutatás nélkül került e választmányok elé. E megoldás, mégha praktikus szempontok indokolták is, számos megyében az elodázás szándékát takarta: Szepes nyíltan is azzal okolta meg ilyen eljárását, hogy a követutasítások idejére „a körlevél még megváltozhat". És Szepes prófétának bizonyult! A szatmári konzervatívok már a következő közgyűlésen ostrom alá vették megyéjük végzését. Főnökük: Uray Bálint volt alispán megvádolta Somogyit, hogy javaslata kifosztja az egész megyei nemességet, Mándy Péter pedig egyenesen ügyészi keresetet követelt a pontok szerzője ellen. Az ellenzéknek a határozatot, amelynek kivitelezési módján a választmány már javában dolgozott, e menetben még sikerült érvényben tartania. A konzervatívok azonban titokban úgyszólván szabad kezet kaptak a megye főispánjától a cselekvésre, amikor 1841 szeptemberében Somogyi elragadtatta magát. Annak kapcsán, hogy a Kancellária megfeddte a megyét a Torkos ellen emelt panasz miatt, amely valójában az ellenzék beadványa volt, Somogyi nemcsak a Kancellária feloszlatását követelte, de kirohant a birodalmi kormány ellen is, amely 300 év óta lábbal tiporja Magyarország törvényeit, elnyomja a nemzetet, ismételen sebeket ejt szabadságán, és diétáról diétára üres kézzel engedi haza a követeket. A kisebb rablókat felakasztják - jelentette ki Somogyi -, az országrablók viszont biztonságban és pompában élnek. Az alispán mindebben dinasztiaellenes izgatást látva, helyesbítést követelt; az ifjúságtól támogatott ellenzék úgy foglalt állást, hogy a kormány vagy az uralkodóház ellen mondott beszédért senki se utasítható rendre! A Kancellárai ezek után először azt fontolgatta, hogy ne akasszon-e felségsértési pert Somogyi nyakába, de azután úgy dön-