Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

//. Pártviszonyok a megyékben Két diéta közt a sajtó mellett a megyegyűlésck jelentették a legfontosabb csatateret, amelyen a haladás a maradisággal vívta küzdelmét. A felek rendszerint politikai köntösben hadakoztak egymás ellen. Hogy a két táborban mely nemesi rétegek túlsúlya dominált, az általában az adott megye nemesi társadalmának összetételétől függött, és e tekintetben jelentékeny különbségek mutatkoztak a törvényhatóságok között. Azt viszont, hogy valamilyen indítványról milyen határozat született a kongregáción, nem pusztán a megye liberálisainak és konzervatívjainak elméleti számaránya, hanem a javaslat jellege és az döntötte el, hogy melyik tábort mekkora számszerű vagy súlyát érvényesítő tömegerő képviselte a kérdéses közgyűlésen. Mindezek ellenére voltak a megyei politikai életnek általánosítható jellemzői. A nagybirtokosság, dicséretes kivételektől eltekintve, továbbá a klérus, valamint az előbbiek értelmiségi alkalmazottainak tekintélyes hányada, az államhivatalnokok, valamint a vagyonos nemességnek a megyék nagyobb részében többsége a kormány és a konzervatív vagy újkonzervatív - fontolva haladó eszmék híve volt. A középbirtokosok egy része, néhány megyében több mint fele - bár különböző mértékig - a nemesi értelmiség nagyobb hányadával együtt a szabadelvűségnek hódolt. A kis- és alsónemcsség nem értett a politikához; túlnyomó részét csupán kiváltságainak őrzése vagy pillanatnyi haszna mozgatta, és - noha általánosságban a konzervatívizmus erőtartalékát jelentette - a döntéseknél és választásoknál zömmel azt a pártot támogatta, amelyik súlyosabb, őt közvetlenebbül érintő érvvel, de főként anyagi eszközökkel inkább tudott rá hatni. A nemesség idősebb generációjának zöme minden jó és üdvös megrontójaként könyvelte cl a liberalizmust, az ifjak nagy hányada viszont a reformeszmékért lelkesedett. A szabadelvű párt élén a megyékben rendszerint az átlagosnál képzettebb, vagyona révén befolyásos, mindezek miatt tekintélyes középbirtokos vagy középbirtokosok csoportja állt; csupán néhány olyan megyében, ahonnét a középbirtok csaknem teljességgel hiányzott, töltötte be e szerepet értelmiségi pályán működő nemes. E vezetők köré tömörült a többi vagyonos liberális és az a félig vagy teljesen értelmiségi réteg, amely a „párt" szellemi súlyát, állandó bázisát, sőt helyenként radikális ösztönzőjét adta. A kormánytábort általában ugyancsak középbirtokosok csoportja, néhol a nagybirtok vagy az egyház magasabb beosztású alkalmazottja irányította, de oly megyék is akadtak, amelyekben arisztokraták közvetlenül vállalkoztak e feladatra. Mindkét irányzatnak volt szilárd és állhatatos magja, amely megadta és őrizte a csoportosulás jellegét; állandósult, egységes tömböt viszont egyik párt sem alkotott, és nem is választotta el őket egymástól éles határvonal: a liberálisok jobbszárnya gyakran összemosódott a mérsékelt konzervativizmussal. Következett ez abból, hogy a szabadelvűség nem alkotott zárt eszmerendszert: tartalmának nem volt egyszersmindenkorra érvényes normája; hívei egyidejűleg igényelhettek több vagy kevesebb, mélyebb vagy felületesebb reformokat zászlaja alatt. De következett abból is, hogy jelentékeny rétegek nem mindig, vagy nem elsősorban eszmei-politikai meggyőződésből álltak egyik vagy másik oldalra; megannyi egyéni szempont és érdek: családi-rokoni összefogás igénye, hivatali vagy más lekötelezettség a vezető liberálisokkal vagy konzervatívokkal szemben,