Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

álláséhség, vallási - sőt az ekkor már megfigyelhető jelek szerint néhol nemzetiségi - hovatartozás is alakíthatta mindenkori magatartásukat. A két tábor között, sőt jórészt magukban a táborokban, főleg a reformpártéban, létezett egy megbízhatatlan, színváltozásra hajlamos csoport, amely a különböző kérdésekben és alkalmakkor következetlenül, pártot változtatva szavazott. Nem volt ritka eset, hogy egy vagy más lényegesebb kérdés kapcsán - ahogy Kossuth fogalmazta - hirtelen „kancsukává" lett némely szabadelvűnek vélt „úriemberek pöngetett liberalizmusa", vagy hogy a „vágtató" ifjak közül is számosan hitet cseréltek és alkalmazkodtak, ha hivatalt vágytak vagy kaptak. Sőt nem egy tisztújításkor olyannyira csak a hivatalok meghódításáért folyt a küzdelem, hogy szinte tartalmát vesztette a szembenálló táborok jellege. A kiváltságosoknak korántsem összessége élt folyamatosan intenzív megyei politikai életet. Az arisztokráciának csak ritkán, és a fontosabb ügyek tárgyalásakor volt érkezése résztvenni a közgyűlésen; általában alkalmazottaival képviseltette magát. A klérus felsőbb tisztségviselői rendszeresebben jelentek meg; a jómódú nemesség is többnyire bekocsizott a kongregációra, de annak legszorgalmasabb látogatója - a tisztikart leszámítva - az értelmiség és az ifjúság volt. A köznemesség általában csak tisztújítás meg követválasztás alkalmával és akkor özönlött a megyeszékhelyre, ha a napirend jellege miatt mozgósították a pártok vagy azok egyike. Máskülönben általában csak kevés, a népesebb megyékben is csupán egy-két száz, a kevés nemessel rendelkezőkben néhány tucat ember ülte végig a közgyűléseket: a több mint 80000 családba tartozó 600000 nemes személy közül országosan is mindössze legfeljebb 5-6000 gyakorolta többé-kevésbé rendszeresen politikai jogait. Mivel pedig a többi ezek egyik vagy másik csoportjához igazodott, lényegében ez az 5-6000 ember, vagy ha úgy tetszik, másfél-kétezer család csinálta a megyei politikát. A liberálisok számára általában kedvezőbb volt a közönséges kongregációk összetétele, mint a követválasztó vagy tisztújító gyűléseké. Ezért végzést igénylő indítványaikkal rendszerint akkor léptek fel, ha győzelmet ígért „a terem statisztikája". A konzervatívok viszont, hogy ellenhangulat keltésére és - ha szükséges - a nyers tömeg felriasztására időt nyerjenek, az elhalasztás bevált taktikáját alkalmazták. És ebben számíthattak a színvallástól húzódó álliberálisok támogatására, akik, miután a gyakran választmányi véleményezésen is átment javaslat ismét szőnyegre került, nyugodtan voksolhattak igenlően, mert az időközben megagitált és felheccelt rétegek megjelenése úgyis elvetésre kárhoztatta azt. Nem véletlenül nevezte Kossuth e taktikát a megbuktatás „csaknem legveszélyesebb" fegyverének, amelynek veszélyessége éppen abban van, hogy „nem nyílt ellenség gyanánt lép föl", hanem úgy készíti elő a buktatást, hogy közben a közönséget elámítja valódi célja felől. ///. A törvények megyei végrehajtása A megye, a nemesség e formálisan és elvileg demokratikus fóruma, egyszersmind közigazgatási szerv volt, amelynek gondoskodnia kellett a törvények végrehajtásáról. Ebben azonban, ha a nemesség jogait, de különösen erszényét érintő törvényekről volt szó, általában nem nagyon serénykedett. Kossuth 1841ben Hírlapjában az ország nyilvánossága előtt háborodott fel azon, hogy van