Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)
illetékesnek nyilvánított, de akadtak, amelyek a korhatárt 16, vagy éppenséggel 22 évben vonták meg. Néhol megengedték, hogy gazdájuk képviseletében kutyabőrrel nem is rendelkező uradalmi alkalmazottak tetszés szerinti számmal vegyenek részt a határozatok meghozatalában, másutt erről szó sem lehetett. Volt, ahol a nemesi özvegyasszonyokat kizárták a közgyűlési joggyakorlatból, és volt, ahol mind őket, mind a személyesen távollevő férfi-nemeseket felhatalmazták, hogy tanácskozási és voksolási jogukat megbízó-levél útján másokra ruházzák át. Egykét megyében a választójog szempontjából kiskorúnak tekintendő árva nemcsfiú helyett gyámja kapott szavazat jogot. Személyes voksolásra azonban a közgyűlés összetételét szabályozó törvényhatóságokban sem mindenütt, vagy nem minden tárgyban került sor. A többség számos helyen beérte azzal, hogy az elnök valamely indítvány felett puszta felkiáltás alapján mondja ki a döntést, és szavaztatáshoz csak akkor folyamodjék, ha ezúton a többség nem vehető ki, vagy ha a pártok egyike erre rá tudja őt bírni. A titkos szavazást pedig a voksoláshoz ragaszkodó megyéknek is csupán egy hányada vezette be. A véleménynyilvánítás titkosságáért inkább a liberálisok hadakoztak, bár néhol, mint 1842 márciusában Barsban, éppen ők szívóskodtak a nyílt szavazás fenntartása mellett, hogy mindenkit színvallásra kényszeríthessenek. A konzervatívok viszont, ha már a döntéshozatal felkiáltásos formáját nem sikerült megmenteniök, ahhoz ragaszkodtak különféle ürügyekkel, hogy legalább a tisztségviselők választása menjen nyílt szavazással végbe. Turócban 1842-ben a titkos voksolást jellemalacsonyítónak minősítették, amely az analfabéta nemesek szavaztatását is megnehezíti. Fejérben 1843-ban gróf Cziráky János azon érvére vetették el a titkos voksolást, hogy bevezetése a nemesembert gátolná véleménye szabad kimondásában. Párthíveit, amíg erre mód nyílt, mindkét fél igyekezett külmegyeiek felléptetésével, illetőleg voksaival támogatni, főleg ott, ahol különösen rászorultak. Ennek formái közé tartozott tekintélyes, másutt élő nemesek táblabírákká választása, vagy a szomszédban lakók nemesleveleinek külön kihirdettetése, mert mindkettő a voksjogot is automatikusan biztosította számukra. Hatástalanná vált e mótlszer akkor, amikor a törvényhatóságok a szavazati jogot sorra a kebelükben lakó, illetőleg ottan tulajdonos nemesekre kezdték korlátozni. Ekkor viszont főleg az ellenzék körében - a tényleges vagy látszólagos birtokcserék és birtokvásárlások jöttek divatba. Szatmárban 1840-ben Eötvös Mihály fiktív szerződéssel adott el két úrbéres telket a liberális Somogyi Antalnak; 1841-ben Győr megye liberálisai tényleges birtokhoz segítették saját törvényhatóságukban Benyovszky Pétert, Kossuth egykori védőjét. Bezerédy István, Augusz Antal és a tolnai ellenzék más vezetői 1841-ben azzal a néhány holddal, amelyet a Perczelfamíliától megvenni szándékoztak, Baranya közgyűléseire kívántak belépőjegyet szerezni. Gróf Keglevich Miklós, a hevesi ellenzék akkori feje, 1840-ben azért Íratott egy darab tiszafüredi rétet Borsod megye zömében protestáns köznemességére, hogy saját pátriája közgyűlésein a nagyon erős konzervatív-klerikális párttal szemben ellensúlyt biztosítson. Gróf Erdődy Antal 1843-ban azzal akarta a turopoljei magyarpárti köznemeseket Várasd megye kongregációin szóhoz juttatni, hogy ottani birtokából mintegy 100 holdat kezdett meg negyed-holdas darabokban szétparcellázni köztük. Gróf Zichy Ottó pedig 1845-ben Mosonban vásárolt tíz győri liberális nevére egynyolcad hold földet és ezzel a megye összejöveteleire részvételi jogot.