Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

E módszer révén azonban legfeljebb egy-egy akciót lehetett átmeneti sikerhez segíteni; az érintett megye erőviszonyainak jelentékeny és tartós módosítására nem volt alkalmas. A törvényhatóságok mindennapi arculatát csakis saját nemessége szabhatta meg, ebben pedig, ha felvonultatták, a tömegé, a nyers erőé lett az elhatározó szerep. A köznemesség korántsem rendszeresen látogatta a közgyűléseket. A szembenálló felek, a nemesség valóban politizáló csoportjai erre nem is tartottak igényt. Mozgósították viszont, ha közvetlen érdekeikbe vágó ügy került napirendre. Ilyennek számított a diétái követválasztás és utasításadás, valamint a tisztújítás: a restauráció. Az előbbi a nemesség egészének jövőjét befolyásolhatta, az utóbbi elsődlegesen az adott megye nemességének belügye volt, de a 19. századra különös jelentőségre tett szert, és mind viharosabb harc kerekedett körülötte. A főbb hivatalok önmagukban is tekintélyt, hatalmat, ráadásul módot biztosítottak viselőiknek arra, hogy számos megyei ügyben az ő javukra szülessen meg a döntés. Ugyanakkor, az alsóbb tisztségekkel együtt, kereseti - vagy legalábbis jövedelemkiegészítő - forrást jelentettek. Az erre ráutaltak száma pedig gyorsuló ütemben nőtt: a birtokaprózódás és eladósodás miatta nemességnek egyre több fia szorult értelmiségi - főleg ügyvédi - pályára. Ezek számára bármely aprócska megyei funkció is áldásnak tűnt, mert megélhetést adott, és a további hivatali emelkedéshez is utat nyithatott. Tisztújításkor ritkán és csak néhány megyében fordult elő, hogy a posztokért versengő felek nem politikai köntösben, hanem más alapon és jelszavak alatt szerveződtek. Általában restauráció és követválasztás egyaránt konzervatívok és liberálisok mérkőzésének formájában zajlott le, még akkor is, ha mind a konzervatizmus, mind az ellenzékiség tartalma és foka megyénként erősen különbözött egymástól. A pártok vezetőik politikai beállítottsága után kapták nevüket, tisztújítás esetén azonban nem feltétlenül azonos meggyőződésűekből álltak össze. Egyidejűleg voltak politikai csoportosulások és olyan alkalmi szövetségek, amelyeknek kialakulásában szerepet kaptak családi, vagyoni és egyéb kapcsolatok vagy lekötelezettségek, de az is, hogy ki melyik oldalon remélt magának megyei tisztséget szerezni. A restauráció napjának kitűzése után a pártok, hacsak nem egyeztek meg a jelöltekben, illetőleg a funkciók elosztásában, beindították a választási hadjáratot. Ez annál nagyobb méreteket öltött, minél feszültebb volt a két tábor viszonya, vagy a megyét minél több nemes lakta. Összefogására és irányítására pártjának felhatalmazásából mindkét oldalon rendszerint tekintélyes, helyenként és időnként egyenesen nagybirtokos nemes vállalkozott, ö szemelte ki a nemesi tömegek mozgósítását ténylegesen végző körtest vagy korteseket, látta el őket utasításokkal, érvekkel és főleg anyagiakkal. A köznemesség általánosságban azt a pártot támogatta, amely a kiváltságok veszélyeztetésével vádolta a másikat. E készséget azonban sokaknál erősíthették is, de ellensúlyozhatták is azok a körülmények és esetleges függési viszonyok, amelyek közt élt. Fejérben már önmagában az is a konzervatívok biztos szövetségesévé tette a kisnemesség egy hányadát, hogy jórészt nagybirtokosoktól kapott bérföldön gazdálkodott. Zemplénben viszont az adminisztrátor 1840 októberében azért javasolta voksjoguktól megfosztani azokat a köznemeseket, akik csupán dézsmás szőlőket bírtak, mert szavazatukat e szőlők ellenzéki tulajdonosai az oppozíció számára tudták biztosítani. Néhol az 1836-ban adózásra kötele-