Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)
vény hiányát pótolták. Korábban, az ország területi megosztottsága idején ez indokolt, sőt szükséges volt; később azonban a széttagoltságnak nemcsak konzerválását, hanem egyenesen fokozását segítette elő. A felírási jog viszont módot adott a törvényhatóságoknak, hogy kritikát mondjanak a kormányszervek rendeleteiről, óvást tegyenek ellenük, végrehajtásukat ismételt felirataik megválaszolásáig felfüggesszék, vagy végleg elszabotálják. Mind a statutumjoggal, mind a felírási rendszerrel lehetett a haladás érdekében élni és vele szemben visszaélni; mindkettő a nemesi alkotmányosság fontos garanciájává fejlődött, esetenként viszont a retrográd erők fegyverévé vált. Annál is inkább, mert maguktól a megyéktől függött, hogy mely kérdéseket visznek országos szabályozás végett a diéta elé, illetőleg melyekben döntenek önhatalmúlag. A nemesi joggyakorlat fő színtere a megyében a negyedévenként tartott rendes közgyűlés : a generalis congregatio volt, amelyen a főispán vagy helyettese: az adminisztrátor, illetőleg távollétükben az alispán elnökölt. A közgyűlés választotta a tisztviselőket és az országgyűlési követeket, szabta meg utasításaikat, hozta a statútumokat, adta ki a köztisztviselőknek a megbízásokat, és intézkedett általában minden ügyben, amely a megye területét vagy lakóit érintette. Ha gyors eljárásra volt szükség, az alispán rendkívüli közgyűlést vagy kisgyűlést is hirdethetett. A kisgyűlés a tisztviselőkből és az alispán által esetleg meghívottakból állt, a közgyűlésen viszont minden nemes részt vehetett. A közgyűlési határozatok bármilyen kérdésre vonatkoztak is, formálisan kollektív úton születtek, a 19. század harmadik évtizedéig valójában mégis a tekintélyesebb és vagyonosabb nemesek állásfoglalása érvényesült: a jelenlevőknek nem számát, hanem súlyát mérlegelték. 1818-ban azonban a Helytartótanács, részint néhány megye kezdeményezésérc, részint politikai számításból elrendelte, hogy a döntéseknél a többségi vélemény legyen mérvadó. Ezzel a megyegyűlés formailag a nemesség demokratikus fórumává lépett elő, ahol elvben minden kiváltságos szavazata - rangjától és vagyoni állapotától függetlenül - egyenlően nyomott a latban. A változtatás gyakorlatilag mégis a megyei politikai élet további torzulásához vezetett: kaput nyitott ahhoz, hogy az érdekharcokban a szembenálló felek a jobbágyság értelmi és képzettségi szintjén mozgó, műveletlen köznemességgel, mint többséggel, manipuláljanak. A gyűléseken előzőleg olyan nemesek is szót kaphattak, a határozatokra befolyást gyakorolhattak, akiket sem birtokuk, sem lakhelyük nem avatott az illető megye nemesi közösségének tagjaivá. Mostantól e szokás fokozatos módosulást szenvedett. Igaz, még az 1840-es évek elején is akadtak törvényhatóságok, amelyeknek tisztújításaira vagy egyéb életbevágó összejöveteleire szabályozás híján a környező megyék nemessége is felvonulhatott. Mások viszont már csak ünnepélyesebb alkalmakra hívták meg szomszédaikat, és mind több helyezkedett arra az álláspontra, hogy voksa csupán annak lehet, aki az adott megye nemesi kommunitásához tartozónak tekinthető. De ennek meghatározása se volt egyszerű. Jellemző, hogy Baranya 1841 szeptemberében hozott határozata a diétától várt döntést arról, hogy valójában ki számít egy-egy megye nemesei közé. Helyenként a protestáns lelkészek nemességének kérdése okozott problémát. Számos törvényhatóság nyitott kérdésnek minősítette, hogy voksolhat-e az a táblabíró, akit csupán a néki adományozott cím köt a megyéhez. A szavazatjoghoz megkívánt életkor tekintetében sem uralkodott egység a megyék között: a többség minden 18 évet betöltött nemes férfiút voksra.
