Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Laczkó András: Sárközy István arcképe
gyakoriak a század utolsó negyedében. Bessenyei György például az irigy ellen kelt ki, aki „tövises vackában" rejtőzvén, mások ártására, szúrására tette fel életét, akinek semmi nem jó, csak önmaga felállította szabályai. Az ilyen megközelítések mögött nyilván lehetnek konkrét tapasztalatok, de ez a kevésbé jellemző. Érdemesebb a figyelemre, hogy az ilyen versezetekben az általánosabb emberi jegyek dominálnak, s legtöbbször a felvilágosító-javító szándékra került a hangsúly. Bessenyeinél is ez látszik: Mind téved az, a ki nem ítélhet ebbül. Gondolj egyenesen vezérlő lelkeddel, Kövesd pennádat érzékeny szíveddel ; Igaz barátidnak vedd fel intéseit, Ne halld az iskola sok csevegéseit; Hidd el, megigazít a szív érzésedbe, Édes érzés nélkül híjába gondolunk, Ha nincs igaz szívünk, balul okoskodunk. A zaklató elme iskola porával Hadd rágja törvényink csikorgó fogával; Ö mindent regulán húz mesterségével, Kiált, de nem érez édesen szívével. Ez a nemes törvény egy író kezében Ki csak igazságot vesz czélnak lelkében. M A józanság, másokat megbecsülő értékelés áll - a fentiekhez hasonlóan Sárközy Átkozódás című, kétszáz sornál hosszabb versezetének középpontjában. Műfaj és forma tekintetében ugyan nem tudott elszakadni a későbarokk dirgejétől, de világosan elhatárolódik az élmény és a követelmény, illetve azt mondhatjuk, hogy alapos indokát adja nagy haragjának. A hosszú nekifutást a személyes érzékenység indokolja, a becsületre való nemesi érzékenység (valaki „kezdvén piszkálódni majd becsületemben, meg akart gátolni igyekezetemben"). A belső tulajdonságokkal, illetve a benne kialakult emberképpel naplójában többször szembesült, s ezekből derült ki, hogy eszményei közül csaknem az utolsó helyen állt a megelégedés, a mindenbe való beletörődés. így érthető, hogy a piszkálódás, az ismételt sértések elvezetik ellenfelével szemben a tettlegességig. Meg is írja, hogy amikor találkoztak, kalapját, cofját lerángatta, hogy vérrel mossa le vélt sérelmét. S ezen a ponton szólalt meg a felvilágosult ember, akinek számára a virtus azt jelenti, hogy a már kirántott kardot visszadugja hüvelyébe: Leg nagyobb vitézség magán erőt venni nemes természetét esmerössé tenni hogy ne tudnál tehát most kegyelmes lenni magyar vérhez illő példát cselekedni 2 '' A kettős érvelés meggyőző. A „nemes természetére" és a ,,magyar vérhez illő" cselekedetre hivatkozással összekapcsolja a virtust és a megbocsájtást, mintegy egymást feltételező-kiegészítő viszonyt alakít közöttük. 26 A virtus szinonimája leggyakrabban valamilyen tett, lehetőleg olyan, amelyik a köznapiság fölötti. Sárközy ezzel szemben passzivitásnak látszó, belső cselekedetre helyezte a
