Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Laczkó András: Sárközy István arcképe

Látjuk (azon túl, hogy esztétikai nézeteit is tükrözi), az idézett részben a legerőteljesebb törekvés van a katona életének nehézségeit bemutatni. A másokat megragadó külcsínnel szemben a belső „törvényt" igyekszik megmutatni. Az ellátás nehézségei, az egrecíroztatás sokasága, a kiszolgáltatottság és a megalázó verések szemléletes, köznapi hasonlatokkal bukkannak fel. Ezek a részek meggyőznek arról, hogy Sárközy egyáltalán nem katona alkat. (Bár könyvtárában megvolt Hugo Grotius: De jure Belli ac Pacis című kötetének 1702-es kiadása, de ez inkább az elméleti tájékozódás igényét mutatja.

22

) Érdekes, a megírás időpontjában nálunk ritka alternatívát állított fel, a gazdálkodás vagy a katonáskodás könnyebb? A gondolat persze nem Sárközy találmánya, hiszen már ókori szerzők műveiben is előfordulnak ilyen szembeállítások, de a felerősítés mindenképpen érdeme. Természetes, az ilyen kérdésfeltevésben eleve ott a válasz, hogy szívesen cserélne akármelyik katona, még a legnehezebbnek ítélt pásztorkodással is. Érvelése mindenekelőtt racionalizmusával meggyőző. Leginkább azért, mert életképszerű leírását adja a földműves munkának, kezdve azzal, hogy a paraszt úgy végzi a dolgát, amint „néki tetszik", napirendjét önmaga szabályozza. (Amivel az ugyancsak elárulta, hogy a földműves életéről sokkal kevesebb közvetlen élménye volt, mint a katonáéról.) Ezzel szemben - mondja -, a katonát, mihelyst felkelt, csaknem mindenhol tiltások és nemek kormányozzák (itt-ott szinte degradáló kiszólásai vannak: „Eszét vesztő commando szó zeng szüntelen fülébe", vagy ,,egy csepp borért aristomba jön szegény"). A „commandirozásnak" elsősorban a testi nehézségeit ecsetelte bőségcsen, az ellátás gyatraságával együtt („a prof ont be aprítva úszkál a viz tetején"), de mint láttuk a pszichés hatásokhoz is van érzéke. A katona egy napjának megelevenítése (és a kiszólások) ahhoz a konklúzióhoz vezetnek, hogy a huszonnégy óra a földművesnek telik el könnyebben. Említettem már, hogy a kérdések jelzésével, illetve közbeiktatott ellenérveivel Sárközy tulajdonképpen rejtett dialógus formájában fejtette ki véleményét. Ezt vezeti cl a „generalis" gond megvizsgálásához, az urasági robotos és a hadfi helyzetének összevetéséhez. Ne feledjük, a szerző középbirtokos nemes, aki maga ugyancsak gazdálkodott, robotoltatta a jobbágyokat földjein, építkezésénél és szállításnál. Nyilván így láthatta meg életük terheit, s le is jegyezte azokat. Nem csupán a felvilágosult ember megnyilatkozását kell itt észrevennünk, aki bizonyos filantrópiával tekintett embertársaira, ezzel együtt szükséges látni a társadalmi kérdések iránt fogékony fiatal nemest, aki a „le rajzoláson" túl a megoldás módozatait kereste. Közvetlen tapasztalatok birtokában írt (pl. a katona „Nem megy itt el a munkától se kasza kalapálni, Se sarlód élesítését nem szabad allegálni. Itt kapádat vakargatni, s a nyelét ékelgetni Vagy oldott bocskor szijjadat nem lehet kötögetni"). Hogy mennyi nem csupán a filantrópia szólalt meg, arra bizonyság, amit a tisztekről mondott Sárközy („Ha kolompos is az ökör, mégis barázdába lép : Szint ugy exerciroz a tiszt, bár legyen angyali kép"). Nem kiábrándulás a mögöttes tartalom, mint mondjuk Barcsay Ábrahámnál, aki a testőrségből lépett a hadseregbe és a bajor örökösödési háborúk, a török elleni harcok után, az értelmetlen áldozatok miatt ábrándult ki a katonai hivatásból. Sárközy időben rövidebb tapasztalatok birtokában, tettének igazolására és mások okulására írta, hogy még a tiszteknek sem „gyöngy az az élet". A kompozíció egyik dicséretes vonásaként a realitás emelhető ki. Nemcsak azért, mert a kép - mint látható - egyáltalán nem idealizált rajzolata a ka-