Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Laczkó András: Sárközy István arcképe
E rövid idézet a mintegy tíz kéziratoldalas alkotásból több mindenről meggyőz. Legelőbb arról, hogy Sárközy nem rendelkezett nagy lírikusi adottságokkal. Később látni fogjuk, hogy önmagát nem tartotta poétának, de naplóját végig költői formában írta. Rendelkezett viszont az önkritika adományával, ami emberi tartásának erejére utal. Ugyanakkor munkált benne a vágy - bizonnyal Horváth Ádám példája és ösztönzése alapján -, hogy gyakorolja a lirizálást, próbálkozzék a legkülönfélébb műfajokkal (az énekekről és episztolákról már volt szó, itt az elbeszélő költeménnyel szembesült), sőt még magyarításokkal is. Az induló arcképen előtűnő vonás a könyvben végig (dátum szerint 1842-ig) megmarad. A rengeteg gyakorlás ellenére alig változik versírói módszere: mereven ragaszkodik a rímekhez, a hosszú, lassan és nehézkesen gördülő sorokhoz, a bonyolult mondatfűzéshez, retorikai emelkedettséghez és alakzatokhoz! Alig-alig tesz különbséget fontos és lényegtelen elemek között, sokhelyütt nem emelkedik túl a magánlíra szintjén. A fenti hat sorból is úgy kell kihámozni, hogy a szervező-összetartó egység a „megegyező szív", amely így - a közös munka erejét kifejező - eszmei alap lenne. Azért feltételes a fogalmazás, mert a továbbiakban szinte teljesen háttérbe szorul, s az eseményeket leíró szál kerül előtérbe. Minden írásnak - legyen az kiadásra nem szánt napló - van valamiféle célja. Ebben a tekintetben kötődik Sárközy a korabeli utazási irodalom termékeihez. Gvadányi József Rontó Pálya vagy az Egy falusi nótárius budai utazása a keretet és az eseményeket alárendeli a nemzeti szokások, főként az öltözködés bemutatásának, 1 '' Dugonics András Ulysses megismertetése munkájában pedig a klasszikus eposz cselekményének, fontosabb történeteinek magyaros versformában való továbbadására törekszik. Sárközy alacsonyabbra helyezte a célt, szándéka „satyrica-metonymico" lerajzolása volt, vagyis magyarán csipkelődő gúnyolása, már-már nevetségessé tétele egy megtörtént esetnek, azáltal, hogy a kis témát az elbeszélő költemény hagyományos eszközeivel dolgozta fel. Mindezek fényt vetnek a szerző műveltségérc. Bizonyságai annak, hogy Sárközy rendelkezett a klasszikus tudással, a korszakban szinte elengedhetetlen mitológiai jártassággal és olvasottsággal. A környezet leírása, a díszletezés ennek megfelelően történt. Ezzel együtt figyelmet érdemel a költői invenció, a képzelet játéka. Nem azért, mintha túlságosan nagy önállóságot tanúsítana itt. A hajó-toposzra már utaltam, s ide sorakoztatható még a vár, a fegyverek, a Bacchus ünnep. Ezek a motívumok allúziót tartalmaznak arra, a „kitalálás" a kezdetektől a végig következetesen végigvitt, s ez az átgondoltság, a tervezettség tényét erősíti. A középpontba végül is az istenekkel való találkozás került (s úgy igyekszik, hogy lehetőleg mindenkit megemlítsen) : Hogy esmeretlen vagy látom; azért ha le ülsz vélem egyenként e Személyeket majd mind elé beszéllem. Maga Saturnus ül amott egyedül a szegletben, ő igazgat mindeket itt a gyülekezetben. Néha beszélgetni szokott Ceres Isten Asszonnyal Néha mulatatya magát Osyr vagy Orionnal. Ez esmeretlen emberhez ki ki nyújtotta kezét; nézd el mely barátságossan szoritya viszont ezét:
