Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)
A megyében 1754-ben még csak egyetlen orvos volt, 1770-ben már 13 volt a kirurgusok száma. A megyei tisztiorvos fizetése évi 500, a megyei kirurgusé 150, a járásié pedig 40 ft volt. A megyében 1818-ban szervezték meg a másodfizikusi állást. Csorba József szerint a reformkorban kb. 28-30 orvos telepedett le a megyében, többnyire a földesurak szolgálatában. 62 Ekkorra már - főképp a szerzetesrendek által fenntartott patikusok helyébe - „laikus" (világi) gyógyszerészek léptek. E kategóriába tartoztak - ha kevesen is - a megye egyetlen baromorvosa (a kéthelyi uradalomban Kirschner János), majd a tisztiorvosi és a járási sebészorvosi személyzet, valamint a nem értelmiségnek számító, de a közegészségügy járási régióiban igen fontos szerepet betöltő bábák csoportja. A 19 orvos és 8 gyógyszerész azonban aligha volt soknak nevezhető az országrésznyi nagyságú megyében, mint ahogyan a műszaki értelmiségi honorácioroknak a száma is igen kevésnek volt mondható (11), még abban az esetben is, ha a megyei igazgatásban - a központi adminisztráció - számon is tartott egy első és egy másod földmérőt. A hites földmérők zömmel a nagybirtokokon, a megművelhető birtoktestek kijelölésével, az árterek lecsapolásával, vízszabályozással foglalkoztak és működtek közre az árutermelés egyre bővülő folyamatában. Közöttük volt a megyében Pálóczi Horváth Ádám is, aki - egyik lektori jelentésében - arról tudósított bennünket, hogy 43 falu és 34 puszta határát mérte fel geodétaként a megyében. 63 Vörös Károly azt is feljegyezte vele kapcsolatban, hogy az elkeseredésükben fellázadt somogyi insurgensek, amikor 1800-ban kifosztották nagybajomi kúriáját, az ott talált térképeket és földkönyveket mind széttépték - jeléül a számukra ellenszenves földmérői gyakorlat elleni gyűlöletüknek. 6 ' 1 * * * A közigazgatás megyei és járási apparátusában már jelentős fizetést érhettek el, soraikban azonban még jelentős számban foglaltak helyet a nemesek, főképp a vezető tisztségviselők között. A főispán kimagasló 1500 forintos fizetése mellett az 500 forintos kategóriába csak az első alispán, a megyei főjegyző, a főorvos és a főadószedő tartoztak. A levéltárnok, az első földmérő, a másodorvos 400 forintot kapott, a másodalispán 350 forintot, míg a főügyész, a másodföldmérő, a járások szolgabírái és seborvosai 300 forintot, a várkapitány 260 forintot, a tartományi főbiztos 240, az első aljegyző 250, az alszámvevő, a baromorvos és a bábák 200-200, a járási biztosok 160, a járási esküdtek pedig, az frászokkal együtt 100-100 forintot, tehát jóval többet, mint a jegyzők és a tanítók A megyei igazgatás apparátusában - természetszerűleg ugyancsak a gazdasági fejlődés függvényében - a hivatalnoki személyzet létszáma 73 volt, 167,25 Ft-os össz- és 229,10 forintos átlagos fizetéssel. E fizetési kategóriák közül 10001500 Ft között egy, 500-1000 között négy, 300-500 között tizenöt, 100 és 300 között pedig 5 3 tisztviselő dolgozott, zömmel a kisfizetésű segédszemélyzet tagjaként (írnokok, bábák stb.). A megyei szolgálat már régóta nem nobile officium, de szerény jövedelmet szépen biztosító munkakör, amelyet - sok esetben - bizonyos fajta illetékek és napidíjak egészítettek ki. A közigazgatás legalacsonyabb rangú hadoszlopának: a népes jegyzői karnak a tagjai állottak a megyei átlagjövedelmek utolsó helyén. Magasabban kvalifikált képesítést még nem rendszeresítettek számukra, mindössze csak a község
