Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)

gyermekek, elvesztem azt is. Kérem azért a legalázatosabb tisztelettel, méltóztasson boldogságom elől segélleni és a szüléket gyermekeiknek iskoláztatására parancsolni. Melly alázatos és bizodalmas kérésem után magamat kegyeibe ajánlott, tellyes tisztelettel maradok Inkén, io. Júni. 1847. alázatos tisztelő szolgája Szilágyi József tanító." * * * Dolgozatunk és korszakunk lezárásánál rátekintettünk még Zichy Domonkos veszprémi püspök 1845/46-os egyházlátogatását feldolgozó Meszlényi Antal tanulmányára is/" Bár Zichy egyházlátogatásai nem érintették Somogy megyét - két község kivételével -, csupán csak Veszprém megye 5 római katolikus esperesi kerületét, mégis a feudalizmust lezáró korszak határán eszközölt vizitáció statisztikai hasznosíthatósága nemcsak arra adott lehetőséget, hogy a korábbi püspöki ellenőrzés egymáshoz mérhető adataiból is kellő tanulságokat vonhassunk le a népiskolázás fejlődésére vonatkozóan - éppen az 1845-ös elemi iskolai szabályzatok megjelenésének közvetlen tőszomszédságában -, hanem arra is, hogy haszonnal támaszkodhassunk a két megye azonos társadalmi, gazdasági, és kulturális életében az iskolázás tekintetében meglévő párhuzamokra és analógiákra. Zichy szemléletében a templom és az iskola ikertestvér volt, s az iskolát az egyház veteményeskertjének tekintve azt nemcsak elemi ismeretek, hanem a \ állásos nevelés bázisintézményének is tartotta, amelybe szinte a lakosság egy tizede tanulóként kellene, hogy járjon. Nemcsak a II. Ratio írta elő a plébánosok számára, hogy oktassák a szülőket az iskolába járás hasznosságára, hanem a katolikus egyház - de a protestáns egyházak is egyaránt - tisztában voltak a népiskolai oktató-nevelő munka szükséges voltával, hogy általa a „gyerekek az egyház hasznos tagjává nőjenek fel."''* A népi közműveltség fellegvárai: az iskolák - még ekkor is - igen nehéz körülmények között tartották fenn magukat. Új iskola alig épült, ezekben az esztendőkben is mindössze csak Ka jár, Enying, Fokszabadi és Nagyvázsony jutott iskolához az egyházmegyében. Látogatása idejében két tantermes iskola is mindössze csak két plébániában volt: Várpalotán (egy a fiúknak s egy pedig a lányoknak) és Olaszfaluban. Különben az 5 esperesi kerület mindegyik iskolájában egyetlen terembe zsúfolódva tanultak, koedukáltan a fiúk és a leányok. A legjobb kivitelezésű iskolák között találtuk a tihanyi, az enyingi, a fokszabadi és a nagyvázsonyi iskolákat. Néhány tanterem még díszes és csinos is volt, és kényelmes, amelyekben már nem kellett a gyermekeknek szorongani. (Pl. Enying, Kajár, Olaszfalu). Másutt téglából épültek az iskolaépületek, cserépzsindely tetővel és kellő számú ablakkal, amely elegendő világosságot és levegőt biztosított a tantermek részére. Csupán csak a vörösberényi iskola állapota volt szánalmasként feltüntetve, amelyről a plébános jellemzése így hangzott: „Az iskola és a mester szobája nemcsak jelen, filanthrópikus századunkban, de bármely barbár korszakban is gonosztevő latrok börtönének is alkalmatlan volna, főleg téli időben. Annál alkalmatlanabb tehát iskolának. Sem építkezése, sem nagysága nem felel meg a célnak. Legalább háromszor nagyobbnak kellene lennie, hogy az iskolás gyermekek elit rímnek benne.'

m A lókuti iskolát még most is „siralomháznak" nevezték, kis