Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)
Kanyar József: Népiskola Somogyban a XIX. század első felében (1806-1848)
lasztásának az elvét hangsúlyozták. Nem így azonban a kormányzat, amely velük szemben a nevelés felségjogát sohasem tekintette muncipiális jognak, ugyanakkor a nemesi adómentesség elvét sem adva fel, határozottan leszögezte, hogy az adókivetés joga csak az országgyűlés hatáskörébe tartozhat. Végül is a megyék közgyűlései - köztük Fejéré és Somogyé is - csak az önkéntes adakozás elve mellett dönthettek. * * * A népiskolák történetének igen jelentős - és egyben szomorú - fejezetét* képezi az iskolák és a mesterházak épületeinek az állapota. Az épületek alkalmatlan volta, három-négy évtizedig való tartóssága már a XVIII. század végén is nyilvánvalóvá vált a józsefkori szerződések kötésénél. A vályogfalú és a szalmatetőjű iskolák és tanítóházak állapota még félszázad múltán is a legégetőbb kérdés, hisz élettartamuk lejárván újra kellett azokat időszakonként építeni. A kőröshegyi református népiskolát is - 1749-től 1928-ig 8-42 esztendőnként hétszer kellett újraépíteni (1749, 1784, 1826, 1854, 1862, 1889, 1928). Az 1784-ben „fecskerakásra" épített iskola már csak istállónak és félszernek használható épületének helyébe 1826-ban újat kellett építeni: 12 öl hosszúságra, 3,5 öl szélesre és I öl 4 láb magasra. Üjra tömésfalú lett az épület - fundamentumába, főfalába és kéményébe azonban már 4000 téglát is beépítettek -, tetejére a falu adta a zsuppot s minden kézi és szekeres munkát az építéshez, mégis 219 Ft 26 krajcárjába került az új épület az egyházközségnek. Ezt az iskolát is újra kellett építeni 1854-ben, majd ennek 1862-es leégése után az új házba költözött iskolát: 1887-ben ismét kellett bővíteni, amely - az 1826-os méretekkel szemben - már 15,70 méter hosszú, 7,65 méter széles és 3,30 méter magas volt és téglafundameritumon épült, amelynek a falai azonban ugyancsak tömésből készültek és fazsindely védte a tetőzetét, mint a korábbi évtizedekben. 32 ^ Hogyan laktak és hol tanítottak a korszak tanítói még 50 esztendő múltán is? Milyen épületek is szolgáltak az iskolamesterek lakóházai és az iskolák céljaira a vizsgált időszakban? Jó forrásként tudtunk néhány adatot hasznosítani azokból a „megyebeli adózók községsoros összeírásai"-ból, amelyeket 1843. augusztus i-i közgyűlésére kért be a megye a községek elöljáróitól. 33 Ezek az öszszeírások részben az adózók ház-ingatlanainak a becseértékét, részben pedig az összeírás előtti évtizedben a tűz martalékává vált - elég sok épület jegyzékét tartalmazták. Noha az adózók nem mindenben értettek egyet az elöljárók becsléseivel: hol kevesebbnek, hol meg többnek tartván lakóházaik és gazdasági melléképületeik értékét, mindazonáltal a becsült értékek jól informálnak bennünket arról a körülményről: milyen szerény és szegényes becsértékű épületek alltak rendelkezésére az iskolaháznak és az iskolamestereknek egyaránt, arról nem is szólván, hogy ezeknek az épületeknek a nagy része is vályogból és sárból készülvén, zsúppal, vagy náddal voltak fedettek s csak ritka kivétellel találkoztunk soraikban (Andocs, Táska, Taszár, Tótszentpál) téglafalú épületekkel, hasonlóan DélDunántúl más megyéihez. 34 (Baranya, Tolna, Zala m.) A mesterházak becsárai az alábbi helységekből váltak ismeretessé a számunkra: A megye középső területén az andocsi, téglából épült kéményes mesterháznak - bár zsuppos volt - 215 forint volt a becsértéke, a mellette lévő zsuppos és tömésistállót már csak 35 forintra becsülték. A kötcsei, az osztopáni töméses és zsuppos mesterház értéke egyaránt 200-200 forint volt, az öreglaki
