Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)

több faluban szétszóródva termesztették a cukorrépát. A sikerhez feltétlenül hozzájárult a bácskai kistermelők szerződtetése is, akik ez évtől már folyamatosan szállították a répát a kaposvári cukorgyárba. Délkelet-Dunántúl községeiben azonban a parasztgazdaságok, változatlanul elhatárolták magukat a cukorrépa termesztésétől. 1924-ben Somogy, Tolna és Baranya megyében mindössze 11,5 hektáron termesztettek cukorrépát a kistermelők.68 Bácskában viszont közel ezer kistermelő kötött szerződést a kaposvári cukorgyárral. E terület megszerzése jelentős erőfeszítéseket igényelt, mivel jónéhány cukorgyár próbált itt termelőket toborozni. A kaposvári cukorgyár a kiéleződő répaharcot a Baján létesített irodájából irányította, hetenként küldve a jelentéseket Kaposvárra az elért eredményekről, illetőleg a versenycukorgyárak tevékenységéről. A konkurenciaharc eredményeképpen a bácskai kistermelők általában több engedményben részesültek, mint Délkelet-Dunántúl kistermelői, igaz, hogy számbeli fölényük és az általuk szerződtetett területek nagysága a cukorgyár szempontjából is jelentős volt. Nem véletlen, hogy a gyár a cukorrépa-termesztés propagálása érdekében - a bajai háromszögben - gazdasági vasútat építtetett, nem kevés anyagi befektetéssel. Noha a kistermelők részéről ilyen igények Somogy megyében már több ízben is felmerültek, a cukorgyár sohasem támogatta ezeket a törekvéseket. A bácskai kistermelők a cukorrépa termesztésében már a nagybirtok-üzemekben használt korszerűbb technológiát is igyekeztek bevezetni A húszas évek közepén már majdnem mindenki használt műtrágyát, a műtrágya vetőgépeket pedig a kaposvári cukorgyár biztosította. A gyár és a termelő együttműködése tehát e téren is megmutatkozott. A terméseredmények javulása mellett, egy korszerű szemléletváltozásnak is tanúi lehetünk.

A cukorgyár a kistermelőknek általában szigorúbb feltételeket szabott és egyúttal kevesebb juttatásban is részesítette őket. Az előlegek folyósításánál velük szemben szűkmarkúbb volt, a tartozások megtérítését rövid határidőn belül követelte. A gyár vezetői, a húszas évek végén kíméletlenül kizárták a cukorrépa termesztéséből azokat a kistermelőket, akik tartozásaikat a gyárnak nem tudták törleszteni. Azok az idők már elmúltak, amikor a gyár engedményekkel próbálta a cukorrépa-termelőket ösztönözni. A gyár a szükséges répamennyiséget Délkelet-Dunántúlon is be tudta szerezni, így érthető Kladnigg álláspontja, amelyet egy 1929-ben írt leveléből idézünk, „a bácskai termelőknél semmiféle áldozatot még a legkisebbet sem kívánjuk hozni . . . répára és különösen a kistermelők répájára utalva nem vagyunk.69 Ugyanakkor az igazgató időszerűnek tartotta, hogy a bácskai kistermelőknek tett korábbi engedményeket és általában a répa magas szerződtetési költségeit szigorúbb feltételek szerint módosítsák. Sőt több ízben azt is javasolta a központnak, hogy Bácskából egyáltalán ne szerződjenek, hanem ezt a térséget engedjék át a Bács megyei, vagy pedig a mezőhegye- si cukorgyárnak. A kaposvári cukorgyár, a cukorrépa-termesztő bázisüzemek kiépítésével, nem kívánta továbbra is foglalkoztatni a kistermelőket, mivel az több energiát igényelt, költségesebbé tette a termelést, a terméseredmények azonban a nagybirtok-üzemek szintjét nem érte el.

Végső összegezésként megállapíthatjuk, hogy a cukorrépa termesztése a parasztgazdaságokban - Délkelet-Dunántúlon - a kaposvári cukorgyár három évtizedes tevékenysége alatt sem vált általánossá. A gyár lehetőségeiből adódóan mindvégig a nagybirtok-üzemek felé orientálódott.

376