Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)
lehetőségeit is meghatározta arra ösztönözve a részvénytársaságot, hogy a körzetét átlépve a termékeny Bács-Bodrog megyéből pótolja a nyersanyagot. A cukorrépa-termesztés nehézségeire jellemző volt, hogy relatíve a legjobb adottságok és feltételek mellett termelő MIR béruradalom sem tudta zökkenő nélkül elviselni azt. Itt azonban elsősorban nem a répaterület csökkenése volt a jellemző, hanem a terméshozam nagymérvű visszaesése. Ilyen átlagtermések mellett a termelők érthetően idegenkedtek a szerződések meghosszabításától, a termelési eredmények önmagukban demoralizálták a termelni szándékozókat, nem is beszélve arról, hogy ilyen körülmények között a cukorrépa-termesztés jövedelmezőségéről sem lehetett beszélni. A kaposvári cukorgyár legkritikusabb kampányai 1919-1921. között voltak, amikor a szerb megszállás miatt elvesztette Baranya megye nagybirtok-üzemeit, Bács-Bodrog megyét pedig még nem tudta megszerezni. A gyárat az összeomlástól - messze kétségtelen - a béruradalom mentette meg, vállalva az erőn felüli termelés kockázatát is. A húszas évek elejétől kitapintható lassú fellendülés megyénként eltérő ütemű volt, noha a tendencia mindenütt azonos irányba mutatott. A válságból a kiutat időben legkorábban Baranya megyében és a béruradalomban találták meg. Baranya megyében volt Délket-Dunántúl második legnagyobb cukorrépa-termesztő bázisgazdaságai a bellyei főhercegi uradalom, amelyben átlagban 1000-1300 kát. holdon termeltek cukorrépát. Tolna megyében 1924-től a répaterület növekedése jelentős volt, de az átlagtermés meglehetősen ingadozott. 1927-től szinte mindenütt egy meredekívű zuhanás mutatkozott, jelezve a válság közeledtét. A továbbiakban részletesen ismertetjük a MIR béruradalom gazdasági kerületeiben termesztett cukorrépa területi módosulását és a terméshozam alakulását is.62 (10. sz. táblázat.) Az első két évtized tapasztalatai alapján a béruradalom vezetői már csak azokban a gazdasági kerületekben termesztettek cukorrépát, amelyekben a termelés optimális feltételei biztosítva voltak. Gondolunk itt elsősorban a talajviszonyokra, a szállítási lehetőségekre, a munkaerő kérdésre, amelyek együttesen biztosították a cukorrépa-termesztés eredményességét és egyben a jövedelmezőségét is. A fenti szempontok alapján tíz, tizenkét gazdasági kerületben termesztettek cukorrépát. Cseberki, Márcadó és Patosfa kivételével szinte minden kerületben folyamatosan és nagyobb területen. A gazdasági kerületekben a répaterületet természetesen meghatározta a szántóterület nagysága is. A korabeli felfogás szerint a legcélszerűbbnek azt tartották, ha a vetésforgónak 1/4-ed, illetve i/6-od részét vették igénybe a cukorrépa termesztésére.63 A gyár vezetői is ügyeltek arra, hogy a vetésforgóban a cukorrépa területe aránytalanul ne legyen nagy, ezért - amikor a nagybirtok-üzemek vezetői a hosszúlejáratú kölcsönök reményében nagyobb terület szerződtetését ajánlották fel - felmérték az egyes gazdaságok lehetőségeit és adottságait is. 1925-ben a mágocsi gazdaság 300 kataszteri holdas ajánlatát nem fogadták el, mivel az a szántóterület 25%-át tette ki, amely már nemcsak a termelőnek, hanem a gyárnak is kockázatot jelentett volna.64 A szántóterületnek 1/4-ed részén tehát sehol sem termeszthettek cukorrépát. A béruradalom vezetői, az optimális feltételeknek megfelelően állapították meg a gazdasági kerületekben a cukorrépa-terület részesedési arányát, 19 lóban a cukorrépa területe kerületenként az alábbi képet mutatta:60 Kaposvárott 374
