Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)
védekezési szerek ára is. E szerint egy kataszteri hold répa termésénél beleértve a nyert takarmányt is - répafej, levél és szelet - a répaárak és a fenti átlagtermés mellett, a répatermelőnek a bruttójövedelemből 62-64%-ot kellett a fenti kiadásokra fordítani és csupán 36-38% állt a rendelkezésére, amelyet ha összehasonlítunk a burgonya és a tengeri jövedelmezőségével, akkor érthetővé válik, hogy a termelők miért idegenkedtek a cukorrépa termesztésétől. Kladnigg a megoldás kulcsát a munkabérek redukálásában látta, vagyis - nem véletlenül - szemléletéből adódóan, a kizsákmányolás fokozásában. Az ipar és a mezőgazdaság ellentmondásainak feloldását tehát nem kölcsönös érdekek egyeztetésével kívánta elérni, hanem a tehertételeket az ipari és a mezőgazdasági munkásokra akarta áthárítani. Ez a törekvés korántsem volt egyedi eset - a rendszer jellegéből adódóan - mind az ipari, mind pedig a mezőgazdasági tőkés csoportok nem tudtak és nem is akartak más kiutat keresni. A répa ára A cukorrépa-termesztés jövedelmezőségét mindenkor meghatározta a répa alapára, az egyéb kedvezményes juttatások, így a cukorár felülfizetés a prágai, illetőleg a londoni cukor árfolyamának megfelelően, amelyhez a termelő ugyan később jutott, de e juttatás mindig biztos pénzforrást jelentett számára, noha esetenként többre számítva, csalódva vette tudomásul a nemzetközi cukorárfolyam ingadozását. A tőkeszegényebb nagybirtok-üzemek általában a garantált cukorár- felülfizetéshez ragaszkodtak, részint mert előbb hozzájuthattak így a tőkéhez, másrészt pedig biztosítani kívánták magukat a cukorár süllyedéseinek a kudarcaitól. Persze a kockázatvállalás nemcsak anyagi veszteséggel járt, hanem a konjunktúra adta előnyök kihasználásával is. Általában a tőkeerősebb termelők a hosszabb távon nyereségesebb cukorár felülfizetésekhez ragaszkodtak. A mellék- termékek, a melasz, a nyers és a szárított szelet továbbra is olyan csaléteknek számított, amellyel a gyár ellensúlyozhatta a relatíve alacsonyabban megállapított répa alapárát. Természetesen mind az alapár, mind pedig a vele összefonódó egyéb juttatások és kedvezmények, szoros korellációban voltak a cukoripar mindenkori helyzetével, konjunktúráival és dekonjunktúráival egyaránt. A cukoripar válságperiódusaiban a gyárak pénzügyi szakemberei — elsősorban a gyár érdekeit tekintve, de a répatermelők érdekeit sem hagyhatták figyelmen kívül - mérlegelték az engedményeket és a szigorításokat, így érthetően az alapárat és az egyéb juttatásokat különválasztva kellett kezelniük. Az első világháborút megelőző évtizedben a répa alapára 1910-ig felfelé Ívelő tendenciát mutatott. Ettől kezdődően a belső értékesítési nehézségek, valamint a tengerentúli nádcukor-termelő országok fokozottabb európai exportja következtében a cukor ára visszaesett.33 A cukoripar dekonjunktúrája az állami szubvenciók ellenére az első világháborút követően még inkább elmélyült. Az okok részletesebb elemzése külön tanulmányt igényelne, így ettől eltekintünk, csupán az kívánjuk kitapintani, hogy e folyamat miként befolyásolta a cukorrépa termelését, illetőleg a cukorgyárak és a termelők tekintetében ez milyen konfliktusokat idézett elő. A kérdés elemzésénél mindenekelőtt a répa alapárának és egyéb juttatásoknak az alakulását, valamint a termelőknek az ezzel összefüggő észrevételeit és követeléseit ismertetjük. 364
