Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar Rt kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1914-1929). (Harmadik rész)
gos Szövetségét.29 A 20-as évek második felében gyakran előfordult, hogy a termelők mindaddig nem voltak hajlandók szerződést kötni a cukorgyárakkal, amíg a COSZ arra írásbeli engedélyt nem adott számúikra. Délkelet-Dunántúlon a sokszor valóban joggal elégedetlen répatermelők kiszolgáltatottságuk okát mindenekelőtt abban látták, hogy a régióban működő kaposvári cukorgyár, mönopolhelyzetébőil adódóan rájuk kényszerítheti akaratát. Kovács Gyula inámi bérlő az elégedetlen répatermelők egyik „vezéregyénisége” mozgalmat indított a régión belül, egy újabb cukorgyár létesítésére. E cél érdekében 1928. januárjában Dombóváron gazdagyűlést tartottak, amelyen képviseltette magát a Tiszántúli-, a Duna-Tisza közi-, az Alsó-Dunántúli-, az Országos Mezőgazdasági Kamara, és az alsó-dunántúli Cukorrépatermelők Egyesülete is, valamint Somogy, Tol'na és Baranya megyék cukorrépa-termesztői közül is szép számmal megjelentek.30 Kovács Gyula a gazdagyűlésen bejelentette, hogy az eredeti elképzelés - amely szerint egy amerikai bankérdekeltség tőkéjével Dombóváron cukorgyárat létesítettek volna — meghiusúlt. Ezért újabban osztrák pénzcsoporttal tárgyaltak egy Dombóváron létesítendő kisebb kapacitású - mintegy 20 vagonos - cukorgyár felépítése érdekében. A regionális kereteket már túllépő gazdagyűlésen rendkívül radikális határozatokat hoztak. így többek között megállapodtak abban, hogy a répatermelőkkel nyilatkozatot iratnak alá, akik kötelezik magukat arra, hogy 1928-ban a COSZ által megállapított feltételek mellett hajlandók csak szerződni. Azok a termelők pedig, akik már több évre szerződtek, - szerződésük lejártával - kötelezik magukat majd a Répatermelőik Szövetsége által elfogadott feltételiek aláírására. Általánosságban kifogásolták a répa alacsony árát, hangoztatva, hogy a cukor mind a bel, mind pedig a külföldi forgalomban jelentős hasznot hozott a cukoripar részvényesei számára. Ugyánis a cukorgyárak 1926/27-ben csak 2.43 pengőt fizettek a répa mázsájáért, de a cukrot drágábban értékesítették, mint 1924/25-ben, amikor 9200 vagon exportcukornál - a koronát átszámítva pengőbe - 40 pengős átlagárat értek el. A belföldön forgalmazott 7500 vagon cukornál pedig 64 pengőt, amely együttesen 51 pengős átlagárnak felelt meg. Ezzel szemben 1926/27-ben exportáltak 6400 vagon cukrot, kaptak érte 30 pengős átlagárat, míg belföldön az eladott 9200 vagon cukornál 73 pengőt kaptak, amely együttesen 58 pengős árnak felelt meg, tehát nagyobb volt a cukorgyárak jövedelme mint az előző években.31 A cukoripar helyzetét a résztvevőik kétségkívül leegyszerűsítve és egyoldalúan értékelték, mivel számításon kívül hagyták azt a tényt, hogy időközben a culkor előállításának a költségei is megnövekedtek, ezt fogalmazta meg a kaposvári cukorgyár igazgatója is, aki az 1926/27. évi üzemi jelentésében a répaszerződtetések 'nehézségeit az alábbiakban foglalta össze. „A répaárak nem bírtaik lépést tartani a munkabérekkel”,32 amíg a háború előtt egy répamunkás naponta 1,30-1,40 aranykoronába került, addig a mai napszámok már 2,10-2,20 aranykoronába kerülnek. A répa jövedelmezőségét pedig tetemesen csökkentette az a körülmény is, hogy évek óta - az infláció tüneteként - a munkások bérüket búzában és egyéb természetbeni juttatásokban kapják, készpénzért nem lehet munkásokat szerződtetni. Több nagytermelőtől szerzett információ alapján egy kataszteri hold répa művelése - 1924-bén 113 q átlagtermést számítva - 2 700000- 2 800 000 koronába került, ezen összegben azonban beszámíttatott a földbér, az adó, a kézimunkaerő, a fogatos erő, továbbá a trágya és a répa ellenségei elleni 363
