Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
T. Mérey Klára: Dél-Dunántúl iparfejlődése a dualizmus idején
Ugyancsak két pécsi üzem: az Első Pécsi Bútor, Ajtó és Ablakgyár, továbbá az Első Pécsi Gőzkaptafa- és Faárugyár Boszniába, Szlavóniába, s az utóbbi cég még Szerbiába és Romániába is exportálta termékeit. Ez az iparág azonban idővel a hanyatló iparágak sorába süllyedt, hiszen a jó nyersanyagot a gyors tempóban folyó fakitermelés hamar felemésztette. 1876-ban 4 897 ipari keresőjével az iparszerkezet 12,4%-át alkották Dél-Dunántúlon a faipar dolgozói. 1910- ben számuk 6 842 főre nőtt, de arányuk az iparszerkezetben már csak 8,1% volt. A csökkenés valószínűleg a faiparnak a kisiparosokat magába foglaló részét is érintette. Az asztalosiparosok száma általában csökkent, a nyersanyag- beszerzés, az üzemhez szükséges tőke, a szakképzettség és az értékesítés az önálló kisiparosoknak súlyos problémákat okozott. A fafeldolgozás elvált az asztalosipartól, s a kisipari tőke egyre szűkült. A nagyvállalatok, ahol asztalosmunkára is szükség volt, melléküzemeket létesítettek. (Pl. vagongyár, cukorgyár alkalmazott asztalost is stb.) A bognár is hamarosan gyárakban keresett foglalkozássá vált, amióta a kocsigyártás már nem a falusi ezermesterek munkája volt többé. A kádáripart sokáig kisipari jellegűnek tekintették, de hamarosan területünkön is megjelent a „mechanikai hordógyár”. 1910-ben ebben az iparágban Baranya megyében 11 gyárat tartottak nyilván 235 munkással, Somogybán 3 üzem volt 349 munkással, Tolna megyében ugyancsak 3 üzem dolgozott 42 fővel és Zala megyében 4 üzem 207 munkással. Jövedelmezőségét mutatja, hogy az 1906. évi gyáripari felmérés Baranya megyében 970 000 K termelési értéket mutatott ki a faiparban, ahol ekkor 296 munkás dolgozott. Somogy megyében ekkor még 426 munkás állított elő 1 400 000 K értéket. Tolna megyében 1906-ban még nem volt a faiparnak gyár jellegű üzeme, de Zala megyében 167 munkás 300000 K termelési értéket állított elő. 1906-ban Dél-Dunántúlon tehát több mint két és félmillió korona volt a termelési érték ebben az iparágban, mely ekkor az ország faipari üzemeiben termelt értéknek 1,6%-át tette ki. Az 1910-ben feljegyzett 21 gyári jelleggel dolgozó faipari üzem közül 17- nek a neve szerepel az 1914. évi címtárban, s további 4 üzemet jegyeztek fel 1912-ben. A munkások száma - e címtár szerint - az 1910. évi gyáripari összeírásban feljegyzett 833 fő helyett 711-788 fő, s a gépek teljesítőképessége 344 LE volt. Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy a Neusdhloss-féle nasici tanningyár és gőzfűrész rt. barcsi telepének sem a munkásadatát, sem az ott alkalmazott gépek teljesítőképességét nem közölték a címtárak. Nyilvánvaló, hogy ez a jelentős üzem, amely 1900-ban 79, 1910-ben pedig 118 segéddel szerepel a népszámlálás nagyvállalatai között, 1912-ben és 1914-ben is több mint 100 főnyi munkásgárdát alkalmazott.52 A faipar üzemei között több fűrészüzemet, Csurgón pedig egy orsógyárat találunk, amely a pécsi kaptafagyárral együtt az esztergályos ipari alágazatba tartozott. A kádárok nagy száma az ekkor újra fellendült szőlő- és bortermesztésnek is velejárója. A fakádok iránti kereslet azonban már lassan háttérbe szorul. A századfordulón a szesz és az olaj szállítására tartálykocsikat kezdtek használni, a városokba a vízvezeték terjedése kiszorította a fahordókat, s a faedényeket is egyre inkább felváltották a bádog- és a zománcos edények. 287
