Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 10. (Kaposvár, 1979)
Laczkó András: Pályaképvázlat Roboz Istvánról
- az egy Lauka Gusztávon kívül többnyire csak ismeretlen nevű kezdő fiatalemberek írtak, vagy szórványosán álnév alatt egy-egy régibb író”. A fiatalabbak közül kiemeli Ro.bozt, „aki itt szerzett magának nevet, töméntelen sokat írt.”1 Nagy Hölgyfutárjában írt töhát „foeszélyeket”. Ez a műfaj leginkább a mai elbeszéléshez hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy a történet akkor vált igazán sikeressé, ha valóságalapja észrevehetetlenné zsugorodott. Nagy Ignác körének literatúrára vonatkozó felfogása eléggé messze esett az irodalmi progresszióétól, amit többek között az a tény is mutat, hogy a lap megindítására már 1849 novemberében helytartótanácsi engedélyt kapott. Akkor, amikor másokban még csak a terv fogalmazódott arról, mit lehetne tenni, mi a literatúra feladata az önkényuralom korában. Nagy Ignác aulikus nézeteket vallott, és az, hogy Robozzal a viszonya baráti volt, alighanem nézeteik, alkotásmódjuk egyfajta közösségét jelentette. Roboz a lehető leghamarabb igyekezett bekapcsolódni az önkényuralom szorításába'n újraéledő irodalmi életbe, még azon az áron is, hogy a kormányzattal szemben túlságosan engedékeny Pesti Naplóban jelentetett meg írásokat. A lapot Császár Ferenc szerkesztette, aki ekkoriban Nagy Ignáccal együtt a „beszélyek” jótollú mestere. Követni szándékozott őket - kisebb tehetséggel - Roboz. Számos levelet és szépirodalmi célzatú cikket küldött hozzájuk. A válaszok közül megőrizte Nagy Ignác egyik levelét. „Pest, aug. 852. Tisztelt barátom! István napján írom e választ ön szíves soraira; 'nem tudom ugyan, hogy ezt az Istvánt szokta é ön megünnepleni, de azért mi megemlékeztünk önről egy pohár badacsonyi (mellyet fájdalom utolsónak kell mondanom) mellett, adjon isten mindnyájunknak még sokat belőle, különösen pedig a kedves szeretteinknek. Ön beszélye pár nap múlva meginduland. Simon kapitány fordításával ne sértsen ön, január elejéig van idő. Lapomat illetőleg ön olly szíves indulatai, hogy íme egész nyíltsággal válaszolok: az öreg Szilágyi felszólttá Lukács Lászlót, hogy 'nékem mondjon föl, különben ő elveszi tőle a Magyar Hírlap nyomtatását. Lukács természetesen a nagyobb hasznú vállalathoz ragaszkodott, és nekem fölmondott. Újévtől tehát saját költségemen kell lapomat kiadni, és hogy tönkre ne jussak szellemileg és anyagilag, mindent el kell követnem, hogy lapom januártól kezdve szebb és jobb legyen, mint eddig. Erre pénz kell, és pedig mielőbb, hogy 'némely szükséges kiadásokat megtehessek. Szándékom tehát pár száz pengőt hatos kamatra, és egy év utáni visszafizetésre fölvenni, mihez azonban nem igen van reményem, mert itt bizony törvényes kamatra pénzt kapni nem lehet. Nagyon segíthetnének rajtam, és egyszersmind ezen irodalmi ügyen vidéki barátaim, ha előfizetőket gyűjteni, és pedig mielőbb iparkodnának. Én részemről mindent el fogok követni, hogy föladatomnak becsülettel megfeleljek, csak aztán részvét és kitartás mutatkozzék az ügy mellett, mert az új sajtószabályok bizony még inkább fogják helyzetemet súlyosbítani minden tekintetben. Íme, így áll ügyem. Tehát előfizetőket új évtől kezdve, minél több és minél előbb! Fogadja ön legszívesb kézszorításomat, mellyel vagyok őszinte barátja Nagy Ignác” 225
