Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Benczéné Nagy Eszter: Adatok néhány XIX. századi mernyei jobbágyhagyatéki leltár vizsgálatához
ban szálasabb, mint a szomszéd Szala vármegyei; felette hajlékony, ügyes mozdulaté, vendégszerető; a dolgot ugyan nem kerüli, de nem is igen szorgalmatos s ebben a tekintetben az asszonyi nem jóval felül haladja: mert ez fáradhatatlan, tisztaságszerető, s a férfiaknak minden gazdasági munkában hiv segédje; . . . Öltözetjük a férfiaknak rövid ing, bő nagy rojtú gatya, nagy karimás kalap, bunda vagy fehér szűr köpenyeg, vörös posztóval kirakva. A vagyonasabbaknál setétkék nadrág és dolmány . . ,”íi Kevés a mesterembere, ipara úgyszólván semmi sincs, s így természetszerűleg a kereskedelemben is a mezőgazdasági eredetű termékek játszanak főszerepet. A piactalan megyében az ipari termékeket többnyire Nagykanizsa forgalmas piacáról szerezték be, s a megye kereskedelmének erőteljesebb fejlődését a korszerűtlen és kiépítetlen, gyér úthálózat is nagyban gátolta. Minden nagyobb helységben található elemi iskola, középiskola pedig Kaposvárott és Csurgón. A megyében az úrbéri birtokok 236 838 holdat, a földesúriak pedig 748 847 holdat foglaltak el, összesen közel egymillió hold nagyságban.7 Az úrbérrendezéskor 5 520 1/2 jobbágytelek található a megyében, s a telkesjobbágyok száma 10 501.8 Az egy telkesre jutó átlag 0,52 volt (nagyjából azonos az országos átlaggal), ez azonban jelentős differenciáltságot takart, ami a XIX. század első felében csak fokozódott. Az Urbárium behozatalakor Somogybán az egés2 jobbágytelekre az első osztályban 22 hold szántó, 8 kaszás rét, illetve a harmadik osztályban 26 hold szántó és kaszás rét jutott, Az 1785. évi összeírás szerint 4 226 nemes lakott a megyében, ahol az uradalmak száma XIX. század első felében 27 volt.9 A korabeli források és statisztikai összegezések segítségével képet kaptunk - korántsem teljeset — a XIX. századi Somogy megyéről, amelyet a gazdálkodás mikéntjéről, a termelőerők technikai szintjéről, a társadalmi tagozódásról konkrét adatokkal, számsorokkal lehetne még teljesebbé tenni. Ennél azonban jóval nehezebbb képet rajzolni a hétköznapokról, azokról a hétköznapokról, amelyekben az emberek alkotó, cselekvő tevékenysége során, az objektív körülmények által determinálva létrejött a gazdálkodásnak az a rendszere, a termelőerőknek az a színvonala, amelyek nyomában bizonyos társadalmi hierarchia alakulhatott ki. Az egyszerű, a mindennapi munkáját végző dolgozó embert sokkal nehezebb megtalálni a történelmi törvényszerűségek mozgatórugói mögött. Sem a dicális, sem a regnicoláris, sem az uradalmi összeírások nem tekinthetők teljesen hitelesnek, de a többféle összeírások segítségével, összehasonlításával, elemzésével igen sokat megtudhatunk egy korszakról, kevesebbet az emberről, aki abban a korszakban élt, dolgozott. Éppen ezért nagyobb gondot kellene fordítani a népi eredetű iratfajták - panaszlevelek, hagyatéki leltárak, móringlevelek, stb. - vizsgálatára, amelyek az egyénre koncentrálnak. Ehhez a munkához nagyon jó lehetőség kínálkozik a hagyatéki leltárak feldolgozásán keresztül. Ez a feldolgozás nem gyors és látványos, hanem aprólékos és kitartó munkát kíván. Több feldolgozott hagyatéki összeírás közül azokat használtuk fel - mintegy mintavételszerűen - amelyek a legtipikusabbak voltak, de egyben a legáltalánosabbak is. A hagyatéki leltárakat országrészenként, sőt megyénként is igen eltérő módon készítették, egyes, esetekben igen részletesek, minden apróságra kiterjednek, máskor csak általánosak, kevéssé részletesek voltak. Ez nagyon sokszor attól is függött, hogy kinek a javairól és kinek a megbízásából készült a ha88
