Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Stier Miklós - Szász Zoltán: Új- és legújabbkori helytörténetírásunk módszertani kérdéseihez
tív arisztokrata, legitimista politikai potentátjaival, vagy legalábbis a rendszer 20-as években kialakult konzervatív, esetleg félliberális elle'nforradalmi uralmi módszereit követő politikusi granitúrájával. Gömbös miniszterelnöki kinevezése után csak néhány megyében került sor a régi garnitúrához tartozó főispán újjal való felváltására, s a vármegyei admininsztrációban is igen sok olyan tisztviselő működött tovább, akinek a „régivágású” főispánhoz való igazodása többnyire - mert így láthatta biztonságban egzisztenciáját - alapvetően meghatározta politikai orientációját is. Az ilyen megyékben a helyi hatalmi elit jobb- és szélsőjobboldali exponenseinek (a szegedi fajvédők általános reneszánsza idején) megélénkült mozgása számos esetben vezetett a helyi jobboldal és a hivatalos helyi politikai vezetés olyan összetűzéseihez, amelyek során a kormánypolitika hivatalos helyi exponenseivel, a főispánnal, tehát a vármegyével szembén a Gömbös-kormány „valódi” hívei a Nemzeti Egység Pártjának élharcos „aktivistái”, vagy éppen fizetett funkcionáriusai a NEP-központ (Marton Béla főtitkár), vagy éppen a kormány vezető személyiségeinek (egyes minisztereknek), esetleg más kormányszervek főnökeinek (mint pl. a Miniszterelnökség Sajtó- és Propaganda Osztályának vezetője: Antal István) közvetlen anyagi és erkölcsi támogatását élvezték.10 „Mikor Gömbös Gyula miniszterelnök lett, az emberek meglepetve látták, hogy végig a magyar közélet egész vonalán azonnal olyan emberek tömege jelentkezett, és mind nagyobb térhódítással áradt szót azon, akiknek nevét azelőtt alig, vagy sohasem hallottuk . . . Mindinkább felrajzolódtak egy olyan egycélú alakulás körvonalai, amely magához kaparint állást, befolyást és hatalmat ...” - írta a félliberális-félkonzervatív bulvárlap, a 8 Órai Üjság cikkírója.11 A 30-as évek politikai mozgásának felgyorsulása valóban rendkívül kedvező volt a helyi politikai elitből az országos szintre emelkedésnek. Ez volt egyébként egyik forrása a politikai elit feltöltődésének, és - természetesen a jobboldal, sőt a radikális szélsőjobboldal irányábán való - viszonylag gyors kiszélesedésének is. (A megyei politikatörténet feltárásánál bizonyára hasznosíthatók a fenti szempontok is, arról nem is szólva, mennyire hiányoznak - éppen az országos történet aspekutsából - az ilyen típusú vizsgálódások történeti irodalmunkból.) A hatalmi elit politikai hierarchiájának, társadalmi struktúrájának problematikáját vizsgáló módszertani fejtegetéseinket - miután megkíséreltük a két kategória elméleti elkülönítését, miután bemutattuk, hogy e két probléma mi módon függ össze, s hogyan változik jelentéstartalmuk a konkrét történeti folyamatban - nem is zárhatnánk mással, mint annak hangsúlyozásával, hogy a hatalmi elit kérdései mi'nd országos, mind helyi viszonylatban megnyugtató módon, a történeti valóságot feltáró igénnyel csupán annak külső folyamatoktól és belső állapotától meghatározott mozgásában, valóságos dinamizmusában vizsgálhatók igazán eredményes módon. A helytörténetírásban a helyi elit vizgsálata - mint erre már fentebb utaltunk - szakmailag indokolt. Sikerrel kecsegtető kutatását számos fontos té'nyező teszi lehetővé. Már említettük, hogy a helyi forrásanyagon többnyire megszámolható, véges számú emberről, családról van szó. A társadalmi-gazdasági kapcsolódások, az elithet tartozók személyi köre többnyire egészen kézzelfoghatók, gondoljunk csak a virilista jegyzékekre, a helyi törvényhatósági választásokra, annak eredményeire, cégjegyzékeire, kompaszokra, ahol az igazgatósági vagy részvénytársasági elnökségi tagságok, részesedések foghatók meg, a tiszti cím- és névtárakra, gazdacímtárakra stb. Rendkívül nagy segít42
