Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Függelék
ra és rangra emelkedtek. A Levéltári Évkönyv nagy, általános érdeme és értéke, hogy a helytörténetírás legjobb szakmai hagyományait a korszerű történetszemlélettel és módszerekkel tudta egyesíteni. Országos rangja és jellege elsősorban nem abból következik, hogy kitűnő fővárosi, pécsi, zalaegerszegi és egyéb vidéki városban dolgozó szaktörténészeket szólaltat meg, és ezek egy része nem szűkén vett helytörténeti, hanem országos súlyú szakkérdésekkel foglalkoznak -, ámbár ez a tudatos szerkesztői szerző- és témaválasztás is hozzájárul az évkönyv országos jellegének kiformálásához. Országos érdekűvé mégis az teszi, hogy a helyi, a városi vagy megyei részkérdéseket is az országos fejlődés aspektusában - beágyazva vagy konfrontálva - tárgyalja. Teljes egyetértéssel csatlakozom Benda Kálmán és Vörös Károly 1974 szeptemberében elmondott véleményéhez, hogy a helytörténetírás benső lényegét tekintve semmiben sem különbözik az országostól, hogy nincs a történelemnek olyan kicsi, helyi jellegű részjclensége, akár egyetlen parasztcsalád, egyetlen falusi iskola története legyen is az, amely ne volna a teljes folyamat része: az általánostól meghatározott, de rá valamiképpen visszaható része. Az évkönyv utóbbi három évfolyamának átnézése teljes mértékben alátámasztja, megerősíti az 1974 szeptemberében rendezett vitaülés főbb megállapításait. Az évkönyv kimagasló érdeme továbbra is, hogy tudományos, hogy valamennyi tanulmánya ismertetve levéltári és könyvészeti forrásanyagot tár fel, ezeket kritikailag megszűri, és szakmai igényességgel dolgozza fel. Tematikailag változatlanul a gazdaság- és a művelődéstörténet áll a szerzők és a szerkesztő érdeklődésének középpontjában. Az említett három év 35 tanulmányából ii gazdaságtörténeti — zömmel agrártörténeti - témájú, 10 foglalkozik művelődés- történeti kérdésekkel. 7 tanulmányt sorolhatunk a településtörténet műfajába, ezen kívül öt értékes, országos érdekű forrásközleményt és mindössze két politikatörténeti munkát találunk. A tanulmányok tematikai szerkezete tehát alig tér el az első öt kötetétől. Ebben egyrészt igen határozott szerkesztői elv mutatkozik meg: a helytörténet fő témája a gazdaság- és a művelődéstörténet. Alapjában egyetértek e szerkesztői felfogással. Különösképpen akkor, ha az agrártörténetnek olyan alig művelt ágáról, mint az erdőgazdálkodás, szerezhetünk új ismereteket, Takács Éva szakszerű feldolgozásában; ha metodikailag olyan úttörő kísérlet történik a mezőgazdasági művelés és az iparosítás kapcsolatának felderítésére Szili Ferenc tanulmányában; ha részleteiben is megismerkedhetünk a gazdaságtörténeti kvanHanák Péter elnöki zárszót mond 394
