Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a MIR kaposvári cukorgyárának a vonzáskörzetében (1904-1914). 2. közlemény
nyekkel igyekezett a gyár kiegyenlíteni. A répa q-kénti jövedelmezősége a különböző kedvezményekkel és juttatásokkal lényegesen magasabb volt. Sem a répaelszámolási könyvekből, sem pedig a folyó-számlakönyvekből nem lehetett megállapítani a pontos összeget, de rendelkezésünkre állnak olyan szórványiadatok, amelyekből kitűnik, hogy a répa beszerzésének a költsége a gyár részéről nemcsak többe került, hanem fokozatosan növekedett is. Mindez a cukorgyár rentabilitását azért nem csökkentette, mert a cukor ára is folyamatosan emelkedett. 1905-ben a szentmihályfai cukorrépa a gyárnak 1,96 koronájába került, mivel az 1,70 koronás alapárhoz tengelyiszállítás és kísérleti költségek címén még 10 fillért térített, a garantált cukorár-felülfizetés pedig 16 fillér volt.50 Két évvel később Brázay Kálmán pellérdi nagytermelőnek a répája már 205,2 koronába került. Az 1,73 korona alapárhoz itt hozzászámították a hivatalos mérlegelés díját, a mésziszapkötés stornóját, valamint a 32 filléres fuvarköltséget.51 1913-ban a taranyi uradalom répája pedig q-ként 2,46 korona költségkiadást jelentett.51 A termelők rendszerint arra hivatkoztak, hogy a felvidéki gyárak magasabb alapárat fizetnek. Az igazgatóság viszont azzal érvelt, hogy az ország északi területein termelt cukorrépa cukortartalma 1-1,5%-kal magasabb. Még az 1910-es évek elején is ez volt a gyárvezetés véleménye, jóllehet a két évtizedes termelés után már nem volt valószínű, hogy ilyen minőségi különbség lett volna közöttük. 5. Réparayon egyezmények Az észak-magyarországi gyárak réparayonjaiban úgy alkuit a kereslet és a kínálat aránya, hogy a gyárak magasabb répaárak fizetésére kényszerültek. Ez a folyamat a kaposvári cukorgyárat is kedvezőtlenül érintette, mivel a répaárakat emelnie kellett, különösen a réparayon határterületein lévő nagybirtoküzemeknél. A gyár igazgatója már 1905-ben javasolta a központnak, hogy az eszéki cukorgyár ellensúlyozására - legalábbis a „fenyegetett vidékeken” így Baranya megyében - engedményeket kell tenni, különben elveszíthetik a termelők egy részét. Az 1890-es években, majd a századforduló után alapított cukorgyárak olyan vidékeket is bekapcsoltak a cukorrépa termesztésébe, amelyeken azt megelőzően más növényi kultúrákkal foglalkoztak, cukorrépa termesztési hagyományokkal pedig nem rendelkeztek. Az újonnan alapított cukorgyárakat azonban nem mindig a legoptimálisabb helyekre telepítették, noha egy-egy gyár ellátó körzete meghatározta annak perspektíváit, de a fejlesztés lehetőségeit is. Az egyre jobban gépesített cukorgyárak, répafeldolgozó kapacitásukkal párhuzamosan vonzáskörzeteiket is igyekeztek kiszélesíteni. Részint a vonzáskörzet hatósugarát növelve egyre távolabbi területeken szerződtettek, másrészt pedig a vonzáskörzeten belül a szárnyvonalakhoz kapcsolódó keskenynyomtávú gazdasági vasutak kiépítésével igyekezték bekapcsolni a cukorrépa termesztésébe azokat a nagybirtok-üzemeket is, amelyek szállítási nehézségek miatt - a cukorrépa-termesztés egyéb adottságaival rendelkezve - nem termelhettek cukorrépát. A cukorgyárak általában mindkét lehetőséget felhasználták, jóllehet korántsem egyforma mértékben. A keskenyvágányú vasúti hálózat kiépítése ugyanis jelentős tőkebefektetést igényelt, amellyel sem a cukorgyárak, sem pedig a nagybirtok-üzemek nem rendelkeztek. A kölcsönös érdekek felismerése azonban mindkét felet arra inspi320
