Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a MIR kaposvári cukorgyárának a vonzáskörzetében (1904-1914). 2. közlemény

arra hivatkozva utasították vissza, hogy a „közelebb fekvő területekről a jövő évi répaszükségletünk majdnem teljesen fedezve van és valószínű, hogy a még hiányzó területet is a közeljövőben sikerül megszereznünk”.33

A cukoriparban a század első évtizedének közepén mutatkozó megtorpanás csak átmenetinek bizonyult, azonban ezekben az években a gyár számára előnyös szerződéseket kötni már lényegesen nehezebb volt, mint az 1910-es évek elején, a prosperitás időszakában. A gyárat azonban sohasem fenyegette az a veszély, hogy a szükséges cukorrépát üzemeltetésében nem tudja biztosítani. 1907-ben, amikor a cukorrépa-szerződéseket nehezebben lehetett megkötni, mint a megelőző években, a gyár igazgatója azt javasolta a központnak, hogy támogassák azt a törekvést, hogy valamelyik cukorgyártól szárított szeletet és szörplevet vásárolhassanak, mivel „ilyen formán megkönnyíthetnénk magunknak a szerződést”.*5 A szörplé és a széletjárandóság nagy vonzerőt gyakorolt még azokra is, akik egyébként idegenkedtek a cukorrépa termesztésétől. A cukorrépa árával nem egy esetben elégedetlen nagybirtok-üzemeket a folyamatos cukorrépa termesztésére a nagy takianmányszükség ösztökélte mindenekelőtt és a cukorrépaszerződéseket éppen ezért minden esetben összekapcsolták a szelet- és a szörplé- szükséglet kielégítésével.35

A cukorgyár és a termelők kapcsolatában lényeges eltérés mutatkozott a nagybirtok-üzemek és a parasztgazdaságok tekintetében. A cukorrépa-termesztés egy évtizedes tapasztalatai alapján a nagytermelők meggyőződhettek arról, hogy a több éves szerződés kölcsönösen hasznos a számukra, mivel a cukorgyárnak így módjában állt olyan előnyök biztosítása, amelyekben az egy évre szerződött parasztgazdaságok sohasem részesülhették. Ez a magyarázata annak, hogy amíg a kistermelők a szerződések megkötésekor általában a répa alapárát kifogásolták, addig a nagytermelők többsége a szerződésben biztosított egyéb kedvezmények és juttatások maximumára törekedett. Amig a termelők az első években általában az egy éves szerződéseidhez, addig a századforduló után már inkább a több éves szerződésekhez ragaszkodtak. A cukorgyár igazgatósága azonban ügyek arra, hogy csak addig tegyen engedményeket, amíg azok üzleti érdekeiket nem sértették. Hasonló álláspontot képviselt a MIR igazgatósága is, amely 1913-ban - egy igazgatósági ülés határozatára hivatkozva - arra utasította az igazgatót, hogy „igyekezzenek redukált ár mellett megkötni szerződéseiket”,30 és csak azokkal a termelőkkel szerződjenek, akiknél a szállítási díj alacsony és az eddigi tapasztalatok alapján biztosítékot nyújtanak a jóminőségű cukorrépa termesztésére. Véleményük szerint a termelőkkel januárban és februárban kedvezőbb feltételek mellett lehetett szerződéseket kötni, mint ősszel. Persze a késői szerződéskötéseknek negatív következményei is voltak, a talajt ugyanis már őszszel elő kellett készíteni, nőm is beszélve arról, hogy szervezési szempontból is megoldhatatlan lett volna a nagybirtok-üzemeknek a megtekintése. A cukorgyár igazgatósága felismerte, hogy a késői egyezségnek helyenként több a buktatója, mirk az előnye, ezért inkább azt a megoldást választotta, hogy még a nagytermelők esetében is differenciálta a kedvezményeket. Azoknál a nagytermelőknél, akik gazdasági nehézségekkel, vagy pénzügyi gondokkal küszködtek és hosszabb távon nem látszott biztosítottnak az üzleti kapcsolat, nem erőltették a szerződések meghosszabbítását, és a kockázat miatt csak minimális engedményeket tettek. Ha a nagytermelők nagyobb területekre szerződtek és répájuk az évek tapasztalatai alapján magas cukortartalommal rendelkezett, az esetben a