Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény
módon gondolkodtak. Rippl-Rónai a háborús évek elejéig ágy vélekedett, hogy a művészet nem léphet ki önnön köréből, főként esztétikai funkciók ellátása a feladata. Ady 1909-ben arról írt, hogy az „új” írókat és művészeket a magyar társadalomnak el kell fogadnia73 (vagyis esztétikumon túli, - ha tetszik - politikai hatást és visszhangot igényelt). Már akkor megfogalmazódott a nézet, miszerint, ha jobb, helyesebb a társadalmi berendezkedés, akkor a mást akaró nemzedék könnyebben, feszítő indulatok nélkül megtalálhatná a maga érvényesülési területét. Amiből logikusan következik, hogy az akkori irodalmi és művészeti „forrongás” a nem megfelelő literatúrai és artisztikus viszonyok eredménye. Ezek átalakítása függvényszerűen kötődik az előbbiekhez. Ez és a későbbi történések a poétát igazolták. Hozzá kell azonban tenni, hogy a háború utáni események Rippl-Rónait is kényszerítették, hogy odafigyeljen a történelmi-társadalmi változásokra. „VÖRÖSMARTY SZELLEMÉBEN” A festő szűkebb, otthoni környezetét - íróbarátai közül többen szóltak erről - úgy rendezte be, hogy a nagyvilág azon kívül maradjon, a munkához szükséges magány és nyugalom szigete legyen. A kaposvári Róma-hegyre 1920 tavaszán érkező látogató pontosan ezt érezte meg. A sötét árnyú fenyők közé mélyen elrejtve állt a kis kék villa, úgy, mintha a csend és finomság öltött volna testet. A belépő vendég azt érezte, hogy egy tropikus üvegház ajtaján jutott át, mert sok téli-zöld dísznövény, kaktuszok, pálmák fogadták. A meleg szoba finom tónusait - mint megjegyezte - „a művészi ízlés halk színei keverték el. A zongorával szemben íróasztal áll, kicsiny, sokfiókos, telerakva könyvekkel, levelekkel, újságokkal, amelyek meglehetős művészi rendetlenségben helyeződtek el.”'6 De már előbb ebbe a miliőbe is betört a háború, a történelem és arra szorította a művészt, hogy bizonyos értelemben zárt, esztétikumra koncentráló világát megnyissa. Jelzése ennek, hogy a világháború alatt sikerült megnyerni a 44-es ezred hadi almanatíhjának díszítésére (a címlapot tervezte meg szecessziós túlburjánzással). A polgári demokratikus forradalom, majd a tanácshatalom hónapjaiban többször nyilatkozott arról, hogy mi az intelligencia feladata az események gyors forgatagában. 1919 májusában arról beszélt, hogy „nagyon sok szépet, hasznosat lehet csinálni, és én teljes meggyőződéssel bízom abban, hogy a proletárforradalom a művészekre kimondhatatlanul nagy előny (...) Közelebb hozza a festőket az írókhoz és muzsikusokhoz. Nem okoz többé gondot a művek elhelyezése.”“ Móricz Zsigmond révén kapcsolatba került a Vörösmarty Akadémiával, és ez a nyitás - mondhatni - végérvényes maradt a különböző célzattal szerveződött társadalmi egyesületek iránt. 1920 januárjában például hadifogoly segélyakció bizottság szerezte meg Rippl-Rcnai támogatását, aki tárlatának tiszta jövedelmét felajánlotta hadifoglyok hazautaztatására. Természetes, hogy az adott képlékeny helyzetben a kiállítás nem hozhatott sikert78, de ez csak megerősítette a festőt abban, hogy szorosabbra kell fűznie kapcsolatait a művészetek, a piktúra iránt fogékony társulásokkal. Erre történt kísérlet 1920 őszén. Akkor Kelenhegyi úti műterem-lakásában dolgozott. Ott kapta meg azt a levelet, amiben egy irodalmi-művészeti célzatú egyesülés szervezői felkérték a díszelnöki tisztre. Válaszát az őrszem című lapban tette közzé: 287
