Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatai (különös tekintettel a somogyi sajtóra) 2. közlemény
„Meleg szeretettel köszöntőm a honi föld újszülöttjét, a Vörösmarty-Tár- saságot. A nemzeti érzés ápolása somogyi földön is Vörösmarty szellemében halad a legjobb úton. A felkínált díszlenökséget örömmel fogadom és lesz alkalmam egymái közt értekezni afelől, hogy mi a mi legközvetlenebb hazafiúi kötelességünk otthon, a somogyi végeken. Most csak annyit, hogy a magyar szívek, magyar érzések visznek előbbre bennünket.”79 A levél dátuma november 18. Ezt azért kell megjegyeznünk, mert a társaság hivatalosan három nappal később, 21-én alakult meg. Tisztségviselői közül, a festőművészen kívül, megemlíthető Merényi Oszkár elnök, valamint Babay József és Ligethy Béla titkárok. Akik mindjárt előkészítették a Társaság somogyi bemutatkozását. Rippl-Rónai piktúrája előtt is tisztelegve határozták el, hogy Kaposváron kísérelik meg a művészetek iránt akkor országszerte mutatkozó érdektelenséget felrázni.80 Egy hónap sem telt el a megalakulás után, amikor a kaposvári Urániában közönség elé léptek, hogy szándékaikról és legfőképpen névadójukról beszéljenek. A rendezvény jó előkészítettségét és sikerét két tény mutatja. Az egyik, hogy a színházigazgató vezetésével a legkitűnőbb előadók működtek közre. A másik, hogy zsúfolásig megtelt a nézőtér. Ami annál inkább figyelmet érdemel, mert egy évvel korábban Rippl-Rónai tárlatán csupán alig néhányan jelentek meg. Joggal írt a helyi lap tudósítója „komoly kultúra iránt fogékony” lakosságról.81 Az esten Merényi Oszkár szólt Vörösmarty költészetéről, Ligethy Béla pedig saját verseiből olvasott fel. Meg kell jegyeznünk, hogy esztédkailag nem mérhetők alkotásai, amelyekből egy-kettő megjelent az Új Somogy hasábjain (pl. a Bízó Magyar Karácsony című a dec. 25. számban). Azért szükséges mégis megemlíteni nevét, mert a Társaság vezetői közül ő tartotta a kapcsolatot a festőművésszel. A karáosonyi ünnepekre hazaérkező Rippl-Rónaival december 28-ra beszéltek meg találkozót, hogy eszmét cserélhessenek a művészetről, irodalomról. Ligethy délutántól a kávéházban várta, s amikor elég későn megérkezett, mindenfelől üdvözlések, süvegelések, hajlongások, szervuszok köszöntötték és Rippl mindegyiket fogadta. Az ismerősök - jegyezte fel egy hírlapíró - azért is köszöntötték örömmel, mert épp Pestről érkezett vissza, pihenni, a munkából kikapcsolódni. Azután Ligethyben felébredt a riporter és kérdezgetni kezdte.82 Legelőször a festészet jövőjéről, a fiatalokról, a háború utáni helyzetről.- A fiatalok? - kérdezett vissza. - Nekik nagyon árt a fényűzési adó! Megcsappant a vásárlókedv s ha van vevő, azt leginkább az öregek érdeklik. Valamit tenni kellene ebben az ügybon. Különbséget tenni a lelki luxus és a közönséges luxus között. Nagyon szeretném, ha ezeket a szavakat Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter is meghallaná. Fontos körülmény az, amely nemcsak a mai fiatalok, de a jövő generáció tehetségeit is károsan fogja érinteni. Rippl-Rónai persze nem elégedett meg azzal, hogy csupán általánosságban beszéljen, a fenti elveken túl konkrét elképzeléseket is megfogalmazott:- Más oldalról persze nagyon sok függ a fiatalok nevelésétől, vagyis attól, hogy kik vezetik a képzőművészeti főiskolát. A jelenlegi igazgatás teljesen 288