Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Kelemen Elemér: Somogy megye népoktatása (1871-1880)
A megyei iskolatanács augusztus 2-án tartotta alakuló ülését; a sorozatos visszalépések után - és a későbbi részvétlenséget is felidézve - alig fele számban. „Somogy megye irányt adó körei” nyíltan is hangoztatták: „arra valló a tankerületi felügyelő, hadd törje magát.”23 Ezt az álláspontot, a „a felsőbb körök” közönyét fejezte ki „a társadalom választott képviselőinek” rendszeres távolmaradása az iskolatanács évnegyedes üléseiről. Távolmaradásukat csak részben ellensúlyozhatta az egyházak és a tanítóság képviselőinek aktivitása, s az utóbbiak nem ritkán radikális türelmetlensége — főleg az első években. A tanács jelentéseit a megyei nagygyűlés rendszeresen tudomásul vette, határozatai azonban „nem a kívánt eréllyel” fogalmazták meg a teendőket, a végrehajtás ellenőrzése pedig esetleges és hatástalan volt. Kovács Sebestyén Gyula tevékenységét azonban e kárörvendő várakozáson kívül, amely a várható kudarcokért, eredménytelenségért eleve a tanfelügyelőt, s személyében a népoktatási törvényt, az állami beavatkozást próbálta felelőssé tenni, egy másfajta várakozás is kísérte: a megye haladó gondolkodású, a népoktatás továbbfejlesztésén munkálkodó tanítóságé. A „Szigetvár vidéki tanítóegylet” választmányának a „Somogybán” közzétett nyílt levele és a tanfelügyelő válasza nyomán kibontakozott párbeszéd a kölcsönös együttműködés szándékát erősítette. Az a lelkesedés és ügybuzgalom, amellyel Kovács Sebestyén Gyula reménytelennek tűnő feladatához látott, ebből a bizalomból is meríthetett. Tanfelügyelői munkáját - legalábbis az első években - a módszeres személyes tájékozódás jellemezte: „az iskolákat beható vizsgálat alá vette, sok időt töltött a gyermekek körében, s úgy az előadott tantárgyak, mint hiányokról kérdezősködött az illető tanítóktól.”24 Az elindulás rövid - visszatekintő - összefoglalása után a polgári tanügyigazgatás helyi kiépülése folyamatának, az 1870-es évek megyei irányítási gyakorlatának vázlatos bemutatására teszünk kísérletet. Vizsgálódásunk kiindulópontját az 1870-72-es közigazgatási változások: az önkormányzatok újjá-, ill. átszervezését jelentő törvényhatósági, ill. községi törvények; másik csomópontját az 1876-os változások: a közigazgatási bizottságról és a népiskolai hatóságokról kiadott törvények végrehajtásának, következményeinek az elemzése jelenti. Mindkét időszakban azonban - módszertani megfontolásból, de a középszintű tanügyigazgatás konstrukciójából következően is - a tanfelügyelőség tevékenységét állítjuk előtérbe. Így a tanfelügyelői gyakorlat és a kialakuló kapcsolatok szempontjából elemezzük a népiskolai hatósági feladatokat is ellátó közép- és alapfokú közigazgatási szervezet, valamint ezzel párhuzamosan - szerényebb mértékben, de esetenként elkerülhetelenül - az egyházi népiskolai hatóságok működését. Ennek az ellentmondásos, nemegyszer groteszk helyzeteket teremtő fejlődésnek a megértéséhez és megítéléséhez azonban - elöljáróban - elkerülhetetlenül utalnunk kell arra az alapvető konfliktusra, amelynek feloldhatatlansága - kialakulásától kezdődően - rányomta a bélyegét a modern polgári iskolaszervezet és -rendszer történetére. A kibontakozó tőkés fejlődés nyomán az államhatalom központi szervei - az uralkodó osztály általános, objektív és perspektivikus igényeit képviselve - szükségesnek tartják a leendő munkaerő képzettségi fokának emelését, az állampolgárok hatékonyabb nevelését, azaz az iskolai oktatás kiterjesztését, általánossá tételét; s ennek érdekében hajlandók erélyesen, a törvény szigorával is fellépni. Az uralkodó osztály egyes - provinciális - körei 197
