Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Kanyar József: A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai
A hazai urbanizáció területén külön sajátosságot képez az ún. üdülőurbanizáció, a Balatont szegélyező urbánus sáv (üdülőzóna) problematikája, az idegenforgalom és a szolgáltatás alapján urbanizálódó vidék kérdése. Ahogy hazánkban a legmagasabb foglalkoztatottsági arányt agrárgazdaságunkban a gyümölcskultúrás tanyák képezik, úgy az idegenforgalmi és a tercier ágazatbeli népsűrűség elsőrenden az üdülősávbeli település-láncolat sajátossága. A Balaton mellett olyan jellegű népesség-akkumulációt vélünk felfedezni, amely nagyjából a modern városiasodás főbb jellemzőit viseli magán. Kialakulóban egy csaknem összefüggő Siófoktól Balatonszentgyörgyig terjedő Urbs Balatonica, egy zömmel városi funkciójú, nyári 4-5 hónapos időtartam alatti egybefüggő üdülőváros. Bár pontosan egy csonka városfejlődés tárul a szemünk elé, a kialakuló területi centrumból - ugyanis - a munkás nagyváros hiányzik. E sajátos eltérésnek elégséges magyarázatául szolgál a táj üdülőhelyi jellege, analóg bizonyítékául pedig Florida, Cote d’ Azure, vagy a Fekete-tenger hasonló jellegű, bár más léptékű makro-üdülővidékei. Az analógia — úgy érezzük — bi- zarrsága ellenére is igaz, miután itt is és másutt is egyénileg gyorsan fluktuáló, ám számszerűen majdnem konstans népességgel kell számolni, különösen akkor, ha mind nagyobb siker koronázza majd idővel a téli idény kialakítására vonatkozó terveket, azaz akkor, amikor a jelenlegi 4-5 hónapos összefüggő BALA- TON-VÁROS 12 hónapos üdülővárossá alakul át. Az üdülősávi népességszám-növekedés fejlődését a táblázat alábbi adatai igazolják: a feudalizmus végén a déli part akkor még 11 településén 7071 volt a lakosság száma, településenként átlagosan 643 lakossal. A kapitalizmus közepén: 1900-ban ugyanezen terület 16 településén már 18 329 volt a lakosság száma (településátlagként 1146 lakossal), ami 249,2 i%-os növekedésre utal. A szocializmus 17 településén már 48 688 volt az összlakosság száma (településátlagként 2746 lakossal), ami a feudalizmust lezáró időszakhoz képest 688,5 5%-os, a kapitalizmus századfordulójához képest pedig újabb 265,63%-os növekedést jelentett. Még a legutóbbi 5 esztendőben is 15%-os volt a növekedés e délparti településeken. Somogy megye lakosságának már több mint az egyharmada él a Balaton mellett. E növekedési folyamatba részben beletartozott Dél-Dunántúl négy megyéjének (Baranya, Somogy, Tolna és Zala) igen magas (73 000 főnyi) népesség-vesztesége, amely az agrárkeresők jelentős visszaszorulása és visszaszorítása idején keletkezett hazánkban. A Balaton-parti népességnövekedés - egyébként is - mindig többszöröse volt a megye népességnövekedésénél. A Tó vonzó hatására - az elmúlt évek népesség-szaporodásának csaknem a 98%-át - a bevándorlás okozta a déli parton. Ennek következtében lett - többek között - a Tó környéke is második „hazájává” a falvakból - a személyi kultusz idején - messzerepített kisbirtokos és egyéb elemeknek, akiknek azóta - több esetben - többszintes lakóházai már felépültek a Tó partján, amelyekből nyaranta az idegenforgalom rendelkezésére tudtak bocsájtani egy-egy szobát. A házak számának a növekedését a Tó körül - természetszerűleg - éppoly jellemzőnek tartjuk a fürdőkultúra tekintetében, mint a lakosság számának a növekedését. A Tó körüli lakóépületek és lakások száma 1970-ben 23 285, illetve 26 850 volt a déli parton, a magánvillák száma pedig 10692. Az épületek száma - noha a népesség nagyobb az északi parton - 10%-kai volt nagyobb a déli parton, ami idegenforgalmi szempontból - az egy lakásra jutó befogadóké
