Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)

Stier Miklós - Szász Zoltán: Új- és legújabbkori helytörténetírásunk módszertani kérdéseihez

■adott „ízelítő” végén általában is hangsúlyoznunk kell a rokontudományok szakembereivel való rendszeres konzultáció szinte felmérhetetlén jelentőségét. Néprajzosok, muzeológusok, szociológus kutatócsoportok szakemberei - de a meg- kérdezendők köre mindig a témától is függ - nagyon sok ötletet, tanácsot adhatnak, téveszméket eloszlathatnak, s mint ezt már tapasztalatok mutatják: ily- módon az egyéni kutató is végezhet olyan eredményes munkát, sőt esetemként jobbat is, mint egy kényszerűen összeálló szerzői kollektíva. Szemlélete, tárgyalásmódja, stílusa ugyanis egységesebb lehet, a megírt mű szerkezete átgondoltalbb és zártabb, tehát ökonómikusabb, s mondanivalójában lendületesebb és célratörőbb. A rendszeres konzultációt azonban mindig a kutatásokkal egyidőben (tehát nem annak lezárása után) kell folytatni, mert így a felkutatott tényanyag ismét és ismét új ötleteket, új 'felismeréseket válthat ki a más tudományág szakemberéből is.

Ha a szociológiai és néprajzi vizsgálat modelljének vázlatos ismertetése nyomán az olvasóban netán az a gondolat merülne fel, hogy itt a történeti kutatástól idegen, iá jelenből történetietlénül a múltra visszakövetkeztető módszert ajánlunk, akkor a helyes felfogás kialakítása céljából a következő kiegészítést kell tennünk:

A példák itt a jelen vizsgálatára vonatkoznak. Maguk a módszerek is elsősorban erre alkalmasak. A jelen megismerésének ezen utakon nyerhető széleskörű lehetőségeit kihasználva is viszonylag kevés közvetlen 'adatot kaphatunk a múltról. Nem is ezt tartjuk a helytörténész számára a módszer fő hasznának. A cél elsősorban az, hogy megismerje azt a bonyolult viszonylatrenidszert, amely az emberi közösségek, a társadalom életében kialakul. S miként a jelén vizsgálatánál az emberi közösségek megnyilvánulásait megpróbáljuk lehetőleg minden - társadalmi szempontból fontos - irányból megközelíteni, ezt a komplex szemléletmódot kell érvényesíteni akkor is, amikor a - történeti múltnak természetesen csupán töredékét rögzítő - régi forrásokat próbáljuk életre kelteni. A jelen viszonyok alapos ismerete megóvja a történészt attól a tévhittől, hogy az esetlegesen fennmaradt forrásokban lévő szegényes adatokat az egykori viszonyok fő meghatározóinak tekintse, tehát forrásai értékének meghatározását is elmozdítja. Egyfelől tehát azt tudatosítja, hogy milyen kevés kérdésre ad választ a megmaradt forrás, másfelől viszont az egészen jelentéktelennek tűnő források, s főleg forrástöredékek értelmezéséhez nyújt segítséget, figyelmeztet arra, hogy egy adott forrás nemcsak arra használható, amire közvetlen adatot tartalmaz, hanem közvetett információk egész sora nyerhető még belőle. Összefoglalóan: a jelen részletes megismerésével alakítható ki -az a komplex szemléletmód, amely a múlt forrásainak valóban sokoldalú, szakszerű vallatását és 'megszólaltatását teszi lehetővé.

Az önálló parasztbirtok vizsgálata1

Történetírásunk parasztbírtaknak „a földdel közvetlen kapcsolatban lévő, s paraszt módom élő 'kisbirtokos földtulajdonosok és bérlők gazdaságát” tekinti, mely különböző rétegek, az egy-két holdas törpebirtokos napszámos gazdaságát s a mintegy százholdas, de még parasztmódon élő (tehát a termelésben kétkezi munkát végző, a paraszti világ gondolkodásmódját, értékrendjét követő) vagyonos gazdaságát egyaránt magába foglalja. (Orosz István)

9