Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 9. (Kaposvár, 1978)
Stier Miklós - Szász Zoltán: Új- és legújabbkori helytörténetírásunk módszertani kérdéseihez
A „parasztbirtok” tehát a kapitalizmus korában is számottevő vagyoni differenciákat takar, akárcsak korábban a jobbágybirtok fogalma. A meghatározás egyben jelzi, hogy a parasztbirtok vizsgálatának a tulajdonviszonyok, a gazdálkodási és életformabeli sajátosságok, az ezen stuktúrához kötődő tudati jelenségek szintetikus feltárására kell irányulnia. A parasztbirtok vizsgálatának kiindulási pontja természetesen a terület tényleges terjedelmének meghatározása. A történeti irodalom a szegényparasztsághoz számítja az 5 holdnál kisebb földterülettel rendelkező gazdaságokat, középparasztsághoz a 15 hold körülieket, a 25 hold felettieket pedig a gazdagparasztsághoz sorolja. A helytörténész számára a birtofcterj edelem azonban csupán ikiinduló pont lehet, mert a birtok nagysága egy parasztgazdaság tényleges fejlettségi szintjének meghatározásához önmagában nem elegendő. A birtoknagyság jelentőségét növelheti vagy csökkentheti a földek minősége, az igás- állatok száma, a piacviszonyok hatására kialakult művelési ágak sajátossága (bor- és gyümölcskultúra, zöldségtermelés, tejgazdálkodás stb.). A paraszti földbirtokot természetesen a termelés összfolyamatában betöltött funkciójában kívánatos vizsgálni. Szükséges tehát a birtokmegosztás mellett a művelési ágaik és módszerék, a munkaviszonyok, a piaci értékesítési lehetőségek, s ha lehet, a gazdálkodás jövedelmezőségének együttes elemzése (Sándor Pál). A paraszti gazdálkodás történetének forrásai - mint emberi tevékenység fennmaradt emlékeit - írott forrásokra, tárgyi emlékekre és íratlan hagyatékra oszthatjuk. Az írott forrásókat a kor társadalmi munkamegosztásából következően elsősorban a parasztságon kívüli körökben, hatóságok munkája, nagybirtokosok gazdasági hivatalának, pónzintézetekndk stb. tevékenysége során keletkezett iratok alkotják. A parasztság maga általábán nem forrástermelő, egy-két iraton, kérelmen túl legfeljebb néhány család őrizte, gyűjtötte generációk során a leveleket, végrendeleteket, egyéb iratokat. Számos parasztember készített feljegyzéseket kalendáriumok szélein, esetleg könyvek utolsó oldalain, később kis noteszekben, iskolafüzetekfoan, ezek azonban elég ritkán maradtak -ránk. A lappangó példányok felkutatása azónlban egyáltalában nem reménytelen, s ráadásul elsőrendű feladat. A leginkább paraszti forrásnak a községi iratokat tekinthetjük, melyek általában a XIX. század első felétől kezdődően maradtak ránk, s a helyi levéltárak külön egységként őrzik. Az egyes levéltárak fondjegyzékei felsorolják mindazon községeket, amelyeknek anyaga egészben vagy részben megmaradt. Ezdk az iratok a község birtokviszonyaira (földkö'nyvek, vagyonleltárak) más községekkel való kapcsolataira, közös vállalkozásokra (közös földbérlet, kocsmabérlet stb.) nyújtanak támpontokat, másrészt a községi igazgatás működését, a felettes hatóságokkal való kapcsolatok alakulását tükrözik. A községi iratok tehát a (községet mint gazdasági-társadalmi egységet állítják elénk, a községi élet minden területét (adó, közmunka, bérlet, belső gazdálkodás, tagozódás, virilizmus stb.) átfogják. Ki kell emelni a helytörténész számára különösen becses községi állattörzskönyveket, amelyekből az állatállomány alakulását, esetleg a fajták váltakozását ismerhetjük meg. Az 1848-as forradalmat és a szabadságharcot követő korszakban is jelentős paraszttörténeti forrás az egyházközségi iratgyüjtemény. Mindenekelőtt az 10
