Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Solymosi László: A hódoltság néhány somogyi település történetében

törekedett, hogy pénzben kapja meg tizedét. A tized megváltási összege így alku tárgya lett. Nagybajom i66o-ban évi tizedét 16, Balogd pedig 3 forintért váltotta meg.

106 Nagybajom ezzel az összeggel a megye legnagyobb tizedmegváltást fizető települései közé tartozott. A falvak többsége 5 forint körüli megváltást fizetett. Ez a tény is Nagybajom nagyságára, jelentőségére utal. De ez a kiugró nagyságú összeg sem tükrözi a tized tényleges értékét, amely - mint látni fogjuk - énnek mintegy két-háromszorosa lehetett. A nagybajomi jobbágyok a földesúri adót fizethették a legrendszeresebben. Földesurai a közeli Zalában vagy Vas megyében éltek, kapcsolatban álltak az adózás behajtásában támogatást nyújtó végbeliekkel és a törökkel egyaránt.

15

' A falu lakói, ha nyugalmat akartak, megküldték a földesúri adót, teljesítették távoli uraik kívánságait. A nagybajomi jobbágyok földesúri adóit részleteiben nem ismerjük. Mindössze a török kiűzése után készült összeírások tartalmaznak töredékes adatokat a hódoltság utolsó szakaszának földesúri adózásáról. A parasztok vallomása szerint évente a jobbágy háza után egy forintot adott, az egész telek után pedig három forintot fizetett vagy helyette 8 napi robottal szolgált. Földesúri kilencedet nem fizettek, de a szántóföld minden holdja után fél köböl gabonát adtak, melyet földköbölnek hívtak. A puszták használatáért a nagybajomi jobbágyok bért fizettek. A pusztákon termett javak tizenötödére tartott igényt a földesúr, Lencsen puszta használatáért pedig egy pár papucsot kért.

108 Ez a bérletösszeg ma jelképesnek tűnik, az iparcikkekben nem bővelkedő korban azonban ez is értéket jelentett. A töröknek járó adó mennyiségben és rendszerességben egyaránt felülmúlta a nagybajomi jobbágy királyi, egyházi és földesúri adózását. A meghódított területek a mohamedán jogszabályok értelmében a török kincstár tulajdonát képezték. Ennek megfelelően a hódoltsági jobbágy - vagy ahogyan a törökök minden alattvalójukat nevezték -, a rája adói is a kincstárt illették. Az egyes települések földesúri jövedelmeit a kincstár meghatározott időre fizetés helyett gyakran átengedte a török katonának, a szpáhinak vagy más tisztségviselőnek, aki ezáltal az adott falu jövedelmeinek élvezője, földesura lett.

109 A töröknek járó adó két részből állt: állami és földesúri adóból.

160 Az állami vagyis a császár adóját a nem mohamedánokra kivetett dzsizje adó, a fejadó vagy másképpen a harács képezte. Ennek kivetésekor a törökök a helyi szokásokhoz igazodtak. A 16. század derekán a magyar portális adózáshoz hasonlóan egy forintot, azaz 50 akcsét attól szedtek be, akinek 6 forintot (300 akcse) kitevő ingósága volt. (Egy ökör átlagára ezidőtájt 6 forintot tett ki.) Nagybajom jobbágyai 1549-től fizettek fejadót. Az adó behajtása a török közigazgatási egységek szerint történt. Nagybajom kezdetben a pécsi vagy időnként mohácsinak nevezett liva vagy másnéven szandzsák (közigazgatási terület) görösgáli járásába (náhije), Kaposvár elfoglalása után pedig kaposvári járásba tartozott.

161 A falu bírójától ezt az adót nem szedték be. Hogy a faluközösség tagjai ebben a kedvezményben egyformán részesülhessenek, a bírói tisztségben a soron következő ház családfői évenként váltogatták egymást. A 16. század második felében az adózók körének kiszélesítésével, a 17. században pedig az adóterhek növekedésével számolhatunk. 1678-1679-ben például a fejadó az egyész országban 200 akcse volt.