Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Solymosi László: A hódoltság néhány somogyi település történetében

dig élvezte járandóságait. A török uralom megszilárdulásával azonban a királyi, egyházi és földesúri adók behajtásának lehetőségei csökkentek. A török jelenléte elsősorban a portális vagy rovásadó és az egyházi tized beszedését gátolta. Az adószedő helyzetét a török megjelenése rendkívül kedvezőtlenné tette. 1548-ban az adószedő a töröktől való félelme miatt lovasokkal járt és kémeket küldött előre, nehogy valami meglepetés érje. Egyre inkább kénytelen volt a magyar erősségek katonáinak segítségét igénybe venni, akik az egyik helyről a másikra kísérték.

151 Ezzel az egyes várak környékén kisebb-nagyobb adózási és uralmi körzetek alakultak ki, s a 16. század derekától az adó behajtása már nem járásonként, hanem e körzetek szerint történt. Nagybajom korábban a Nagykés nevű járásba tartozott, 1557-ben viszont részben Szigetvárhoz számították. Lencsen egy portája pedig már 1550-ben Szigetvárhoz tartozott.

102 1555-ig Korotnához és Kaposvárhoz tartozott a tőlük északra fekvő terület egészen a Balatonig. Az 1555. évi hadjárat miatt ez a két vár elvesztette az adózásban játszott korábbi szerepét, melyet rövid időre Segesd vett át. Innen azonban hiába küldték szét a falvakba a rovás nyelének nevezett négyszög alakú fadarabot, melyre az írástudatlan jobbágyok számára rárótták, rávésték a porták számát, a falusi bírók közül Segesden senki sem jelentkezett, hogy helyesbítse a portaszámot. 1557-ben ezért Lak várából erőszakkal kényszerítették ennek megtételére őket.

la3 A berendelt falusi bírók vallomá

1 sából kiderült, hogy 1555-ben és 1556-ban ezen a területen a portális adót a király helyett Magyar Bálint kapitány és a többi földesúr szedte be magának. A várak szerepe az adózásban a török terjeszkedéssel fokozatosan viszszaszorult. A török kézre került várak kapitányainak erejét már nem vehette igénybe az adószedő. Szigetvár eleste után a portális adó kivetése és behajtása többnyire elmaradt, pedig a hódoltsági területekről az országgyűlés által megszavazott portális adónak csak a felét kellett beszedni. Amikor az adót mégis megkísérelték behajtani, a failvak egy része megúszta fizetés nélkül. Az adószedő még katonai kísérettel sem merészkedett mélyen a hódodtság területébe, az ottani falvak bírói pedig még parancsszóra sem keresték fel az adószedőt.

154 Nagybajom fekvésénél fogva nem tartozott ezek közé. Lakói minden alkalommal adóztak, amikor valamiféle adóösszeírás készült a megyéről. Szigetvár eleste után azonban ilyen összeírást mindössze ötöt (1572, 1582, 1596, 1598, 1626) ismerünk. Noha ennél valószínűleg valamivel több alkalommal fizetett portális adót Nagybajom, lakói átmenetileg sokszor évekre megszabadultak ettől az adótehertől, amelynek nagysága egyébként is lényegesen kevesebb volt a település tényleges adózó képességénél. Ugyanez a megállapítás már kevésbé érvényes a pannonhalmi apátságnak járó egyházi tized esetében. Ügy tűnik, hogy a papi tized behajtására többször sor került, bár korántsem a középkorban megszokott rendszerességgel. A hódoltsági jobbágy helyzeténél fogva megtagadhatta a tized fizetését vagy előnyösen megválthatta azt. A tized kíméletlen behajtásával feltehetően a 16. század derekáig, a török uralom megszilárdulásáig számolhatunk. Ekkor ugyanis a tizedszedés jogát többnyire somogyi várkapitányok bérelték. Somogy meghódításával ez a bérletrendszer visszaszorult és az apátság legfőbb gondja az lett, hogy a földesurak és a jobbágyok ellenállását leküzdve a tized megváltására késztesse a falvakat.

155 A veszélyes, fáradságos és költséges szállítás miatt az apátság arra