Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Takács Éva: Tíz zselici község paraszti erdőgazdálkodása (1897—1935)

erdő kötelező üzemtervi kezelése az erdőállomány megóvását, lehető jó karbantartását célozta, s nem kívánt beavatkozni a birtokosokat közvetlenül érintő, de az erdő állapotától csak közvetve függő jövedelmezőségi kérdésekbe. A kötelező üzemtervi kezelés bevezetése után eltelt évtized azonban megmutatta, hogy a haszonszerzést, az erdőnek pénzforráskénti felhasználását csupán az üzemtervi kezeléssel nem lehet szabályozni, sőt az ellenőrzés és az esetleges befolyásolás lehetősége is 'nagyon korlátozott. Ennek következtében az 1898. évi XIX. tc, a második erdőtörvény, az erdők állami kezelésbe vételén túlmenően rendelkezett az erdővagyon ilyen értelmű kezeléséről is. Az erdőtörvény és a végrehajtására kiadott 15.217/1899. számú földművelésügyi miniszteri rendelet szabályozta a közbirtokosságok és a volt úrbéresek osztatlan tulajdonában lévő, közösen használt erdők és kopár területek gazdasági ügyvitelét. A miniszter a törvény indokolásában elsősorban erdővédelmi szempontokra, másodsorban pedig az erdő használatára jogosultak védelmére hivatkozott. Veszélyeztetve van az erdő - szólt a miniszteri indoklás - mivel a rendezetlen és szabályozatlan állapotok miatt a közbirtokosságok és a volt úrbéresek tulajdonában lévő közösen használt erdők határainak biztosításával senki sem törődik, a foglalások napirenden vannak mind az erdőszéleken, mind pedig az erdők belsejében lévő „kétes származású, idegen tisztásak körül". De a közös birtokosok is szerették volna sokhelyütt felosztani maguk között. Az indokolás szerint énnek többek között az volt az oka, hogy a közbirtokossági és volt úrbéres erdők közös jövedelmének elosztásánál a legnagyobb rendszertelenség és szabályozatlanság uralkodott. Sokhelyütt még azt sem tartották számon, hogy kik jogosultak az erdőbirtokra, s hogy milyen arányrészekre. Ezek miatt fordulhatott elő, hogy az élelmesebb birtokosok aránytalanul nagyobb részhez jutottak, vagy éppen olyanok húztak hasznot az erdőből, akiknek eredetileg semmiféle arányrészük nem volt. Nem volt ellenőrizhető a kitermelt faanyag értékesítése sem, mert a birtokosok nem törekedtek arra, hogy az eladni szándékozott fát megbecsültessék, vagy hogy nyilvános árverésen adják el a felesleget. így a faeladás legtöbbször a konjunkturális helyzet függvénye volt, aminek következtében sokszor károsodtak a birtokosok, mivel az értéken aluli eladások sem voltak ritkák.

34 Az itt elmondottak késztették arra a törvényhozást, hogy a közös birtokosokat törvényesen szervezett közösséggé formálják, elérve ezzel azt, hogy mint szervezeteknek a működését ellenőrizhessék, felügyeleti jogot gyakorolhassanak felettük. A törvénynek ez a rendelkezése vonatkozott mindazokra az erdőkre, melyek közbirtokosságok kezén voltak és üzemtervi kezelésre lettek kötelezve, a közbirtokosságok kopárjai közül pedig mindazokra, amelyeket előzőleg beerdősítésre és erdőként való kezelésre jelöltek ki. A volt úrbéreseknek az úrbéri birtokrendezés során erdőilletőségként kiadott osztatlan állapotban lévő és közösen használt minden erdeje és kopár területe, a legelőilletőségként kihasított, osztatlan állapotokban lévő erdők és kopár területek közül azok, amelyek a természeti fekvésük miatt - kő- és hóomlások megakadályozására, illetve a futóhomok megkötésére alkalmasak voltak -, és az első erdőtörvény (1879. évi XXXI. tc.) szerint kezelendők, vagyis állandóan fenntartandók. Ez utóbbiak akkor is e törvény hatálya alá tartoztak, ha vétel, csere, vagy ajándékozás útján kerültek a volt úrbéresek tulajdonába, vagy ha esetleg csak a volt úrbéresek egy csoportja, az úrbéri kapcsolatra alapított társulás útján - szerezte. Lehetőséget