Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)
Király István: Mi történt Nagyatádi Szabó Istvánnal 1919. márciusában Kaposvárott?
•eleji.) A Nagyatádi portré megrajzolásánál éppen ezért az 1919-ben magukra vállalt szerep nagy jelentőségű. A történész feladata nemcsak az, hogy az események, a személyiségek mozgásának, fejlődésének eredetét, okát kersse, de az is, hogy a vélemények, a nézetek forrásához is eljusson . . . Elsőnek Varga Jenő állította, hogy Nagyatádi Szabó István kulákpolitikus volt. 93 A baloldali közvéleménybe mindez olyan mélyen berágta magát, hogy különböző változataival napjainkig lehet találkozni. Varga véleménye azonban nem kapott nagyobb publicitást, mivel írása Berlinben jelent meg. Álláspontját 1939-ben Révai József felújította: „Nagyatádi Szabó István pártja kétségtelenül parasztpárt volt indulásakor is. De milyen parasztpárt? Ebben a pártban az a paraszt szólalt meg a háború előtti magyar politikában, aki meg akarta találni a helyét az úri Magyarországban, de visszariadt attól a sokkal 'nagyobb feladattól, hogy az úri Magyarország helyébe kiharcolja a népi Magyarországot. Nagyatádi Szabó István nálunk mindörökre az urakkal egy tálból cseresznyéző parasztvezér típusa lesz, nem ideál, hanem elrettentő példa. 94 Révai Józsefben fel sem merült, hogy Nagyatádi torzójának okait ne csak a Kisgazda Párt történetében, a pártvezér egyéniségében, a nagybirtokosok agrárpolitikájában, hanem a magyar munkásmozgalomban is keresse, annál is inkább, mert a torzó igazában csak 1919 után alakult ki. Magyarországon egyetlen parasztpárt sem tudott a munkásmozgalomtól függetlenül politizálni. Az első agrárszocialista megmozdulásoktól Nagyatádi haláláig a parasztmozgalomban hol pozitívabb, hol negatívabb értelemben mindig ott volt a munkásmozgalom, és annak elméleti hatása. Révai teljesen megfeledkezett arról, hogy a magyar szociáldemokrácia 1919 előtt nem tudott olyan parasztpolitikát kialakítani, amely az ipari proletariátushoz legközelebb álló agrárproletariátus soraiból szövetségesül szilárd csapatot tudott volna szervezni. Az 1919-es nemzedéket, és az őket követő munkásmozgalmi nemzedéket a bukásért elragadta a keserűség. Ez emberileg nagyon is érthető, de semmiképpen sem adhat történeti igazolást a bünbak-keresésnek. Tudatosan nem szólok arról, hogy mennyire nem igaz az az állítás, hogy Nagyatádi kulákpolitikus volt, mert sem Varga Jenő sem Révai József nem voltak történészek ; ennek az állításnak tartalmi elemzése csak történeti módszerrel lehetséges. Inkább arról beszélek, hogy nagy ellentmondás van abban az álláspontban, amely számon kéri a népi Magyarország kiharcolását, de vitatja az 1945 előtti önálló parasztpolitika létjogosultságát, amelynek éppúgy az a történeti elhivatottsága, mint a munkásmozgalomnak, hogy ti. bontsa, rombolja a nagytőkés-nagybirtokos hatalmat. Azért is időszerű feleleveníteni az 1919-es kaposvári eseményeket, mert aki veszi a fáradságot, hogy megkeresse a gondolatok eredetét, nem lehet elnéző azzal szemben, ami a történelem lomtárába került. De a szociáldemokráciáról sem lehet csak opportunizmus dimenziójában vélekedni, aminek alfája, hogy a tömegek mindig forradalmat akartak, ómegája pedig, hogy ezt a vezetők elárulták. A történésznek a szociáldemokrata politikust úgy kell szemlélni, mint a munkásosztály politikusát, aki ugyanazokba a nehéz problémákba ütközik, mint más osztály politikusa. A mérték, amit a történész használhat a megítélésében; menynyire tudta a politikus a proletariátus történeti elhivatottságát realizálni, a néptömegek mozgalmát vezetni, befolyásolni? Időről-időre 1919 problematikája és azon belül Nagyatádi pártjának szerepe azért vetődik fel, mert általa a forradalmi mozgalomnak egyik alapkérdése,