Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar RT kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1894-1904)

feloldani. Ezért Lövensohn Gyula somodori és Hónig János toponári nagybérlőkkel csak olyan feltételekkel volt hajlandó szerződést kötni, ha azok bizonyos számú idegen munkás alkalmazására kötelezték magukat.

78 A nyersanyagszállító béruradalom és a készterméket előállító cukorgyár kapcsolatából még a vertikumon belül is kitapintható volt a mezőgazdaság alárendeltsége. A nagybirtok-üzemek a cukorrépa művelését többféle módon végeztették. Általánosságban kijelenthetjük, hogy az uradalmak az elsődleges munkaerőbázisukkal a cselédekkel, az intenzív és nagy munkerőráfordítást igénylő cukorrépa-termesztését nem tudták megoldani. Délkelet Dunántúlon nem véletlenül éppen a 90-es években jelent meg a felvidéki és az ország egyéb vidékeiről toborzott sommások serege, a magyar mezőgazdaság mobil munkaerő tartalékhadát alkotva, amely ettől kezdődően nemcsak a termelésben, de a paraszti rétegek tudatformálásában is jelentős szerepet játszott, feltehetően az 1905-1906. évi dél-dunántúli arató- és cselédsztrájkok előkészítésében is részt véve.

73 Az eddig elmondottakból is láthatóan az uradalmak magatartását bizonyos kettősség jellemezte. Egy részük, vállalva a nehézségeket, még az árdepreszszió időszakában is növelni kívánta a szerződésben rögzített területeit, néhány nagytermelő pedig még szerződésen kívül is termelt cukorrépát, hátrányosabb eladási feltételek mellett. A cukorrépa termesztésétől leginkább azok a nagybirtok-üzemek idegenkedtek, amelyek nem ismerték meg az ebből adódó előnyöket és a cukorrépa jövedelmezőségét csupán a mázsánként fizetett összegből próbálták kikalkulálni. A cukorgyár által „visszafogott" uradalmak a szerződésen kívül termelt cukorrépát nemcsak takarmányozásra használhatták fel, hanem azok jelentős részét a Dél-Dunántúlon működő szeszgyáraknak is eladhatták. Nem véletlen, hogy éppe'n az 1899. évi cukorválság idején Biedermann Rezső és társai a szentegáti, a mozsgói, a németbólyi, a pellérdi és a szentlőrinci nagybirtokosok nevében Darányi Ignác földművelésügyi miniszterhez kérvényt nyújtotttak be, amelyben 12 mezőgazdasági szeszgyár építésének a jóváhagyását kérelmezték, egy szövetkezeti alapon létesítendő központi finomítóval, amelyet 1900. szeptember i-én kívántak üzembe helyezni.

80 Kérésüket azzal indokolták, hogy a vidékükön aránylag legjobb sikerrel bíztató, de kellőleg nem értékesíthető, hoszszabb ideig el nem tartható cukorrépa-termésüket napi, legalább 7 hl szesztermeléssel feldolgozhassák.

81 Az 1899. szeptember i-én hozott új törvény azonban a mezőgazdasági szeszgyárak kontingensét csökkentette, az ipari szeszgyáraktól eddig elvont 5% jövedelmet sem utalták át a mezőgazdasági szeszgyáraknak. Nyilvánvalóan a nemzetgazdasági szempontból fontosabb cukoripart kívánták ezzel is támogatni. Így Biedermann-nak és társainak a törekvése kudarcot vallott. A cukorgyárak - a MIR Kaposvári Cukorgyára is - a termelőkkel szemben helyzeti előnyüket mindvégig megtartották, és a válságperiódusokból minden különösebb megrázkódtatás nélkül sikerült kilábalniuk. 10. A cukorrépa-termesztés technológiája Miként az eddigiekben is láthattuk, a cukorrépa iparszerű termelésének a feltételeit a gyár biztosította, azoknak a végrehajtását pedig a termelőknél mindenkor ellenőrizte. A termelők „felkészítése" még a cukorgyár építése előtt, 1892-ben elkezdődött, amikor a MIR béruradalmának akkori igazgatója Renner Gusztáv, Répás pusztán az uradalom gőzékéjével próbaszántást tartott, amely-