Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Szili Ferenc: Cukorrépa-termesztés a Mezőgazdasági Ipar RT kaposvári cukorgyárának vonzáskörzetében (1894-1904)

termelő 1897-ben, hogy „a munkások százait megfékezni, nekik parancsolni, őket mégis megszerezni sok fáradtságot és rendkívüli gondot okoz."

71 A Tolna megyei nagytermelők szerint a legnagyobb gondot „... a szocialista tanoktól félrevezetett községek szolgáltatják".

72 Ezzel egyidőben a Kaposvár környéki uradalmak - a Somogy című napilap cikkei szerint - is hasonló nehézségekkel küzködtek, mivel „minden kézerőt a 'nagy répatermelés és a cukorgyár vesz igénybe, nemcsak a sok napszámos, de még a favágók is beálltak a cukorgyári munkára .. ;".

73 így a napszámbérek Kaposvárott és a falvakban egyaránt emelkedtek, ennek ellenére az uradalmaknak nem egy esetben csak a gyengébb munkaerő jutott. Kladnigg igazgató a nagytermelőknek több ízben javasolta, hogy a MIR kaposvári béruradalmának példájára Trencsén, Vas és Nyitra megyei munkásokat szerződtessenek. Azzal érvelt, hogy ezek a munkások nemcsak olcsóbbak, de cukorrépa-termesztő hagyományokkal rendelkező vidékekről érkezve nagyobb termelési tapasztalatokkal is rendelkeznek. A munkaerőhiány kiváltképp akkor súlyosbodott, amikor a szélsőséges időjárás következtében a cukorrépa-művelése a cséplési munkálatokkal és a kukorica kapálásával egybe esett. A cukorrépa müvelése minőségi munkaerőt igényelt, a répa egyelését és szállítását csak a legjobb fizikumú munkásokkal lehetett végeztetni, a termelők a cukorgyárnak gyakran panaszkodtak, hogy „oly kemény a föld, hogy a gyengébb munkás bele sem tudja a villát a földbe nyomni".'

4 Az uradalmak a környező falvakban nem egyszer hiába „doboltatták" és szervezték a munkásokat, azok inkább más jellegű munkákra szegődtek. Az uradalmak nemcsak az általános munkerőhiányra panaszkodtak, hanem joggal kifogásolták a MIR béruradalmának a magatartását is, amely a megye határát túllépve, szinte az egész vonzáskörzetből toborzott magának munkásokat. Vészeli Zsigmond dombóvári nagytermelő Kladniggnak az alábbiakat írta: „. .. ezennel felpanaszolom, hogy az Önök gazdasága ismét elvonja az uzi munkásaimat és legutóbb Gyulajováncáról (Döbrököz mellett) vitettek nagyszámú munkást, és 30%kal többet ígértek nekik, mint amennyi itt a napszám".

75 A Tolna megyei majsai uradalom is a cukorgyár közbenjárását sürgette, hivatkozva a répaszerződés megkötése alkalmával tett szóbeli ígéretükre, amely szerint a MIR-bérlet a majsai uradalom környékéről nem toboroz munkásokat, mivel „a munkáscsapat elvonása nagy zavarokat okozna".

76 A cukorgyár és a béruradalom közötti diplomáciai csatározások is igazolták, hogy a munkaerő hiánya, illetőleg a'nnak biztosítása volt az a terület, ahol a MIR két „vállalatának" érdekei leggyakrabban összeütköztek. A béruradalom igazgatósága a cukorrépa-szerődéseket úgy kívánta szabályoztatni, hogy azok az érdekeit ne sértsék. Mindent elkövettek annak érdekében, hogy a cukorgyár a béruradalom kerületeitől minél távolabb szerződtesse a nagy- és kistermelőket egyaránt. A cukorgyár ugyan nem egy esetben alkalmazkodott a fenti követeléshez, azokat figyelembe mindenkor nem vehette, mivel saját érdekeit kellett elsődlegesnek tekintenie. A cukorgyár igazgatósága gyakran nehéz helyzetbe került, mert a bérlettel nem kívánt nyíltan összeütközni, de a termelőt sem akarta elveszíteni. Kladnigg 1904-ben a központnak ezzel kapcsolatosan az alábbiakat írta: „A termelő fenyegetőzik, nehézségeket támaszt a szerződésnél, úgy hogy négyszer-ötször kell felkeresni, amíg az aláírást megkaphatjuk, szóban és írásban ígéretet követel arra nézve, hogy a munkásoknál konkurenciát nem csinálunk neki. . A '" Kladnigg az ellentéteket legtöbbször kompromisszummal próbálta